2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kultúra

Nagygenerált kap Törökszentmiklós „koronájának ékköve”

Felajánlásból újulhat meg a törökszentmiklósi katolikus templom két tornyának hat órája. A város minden pontjáról látható órákat 40 éve újították fel utoljára.

  • Nagygenerált kap Törökszentmiklós „koronájának ékköve”

Hosszú tervezés és előkészítés után októberben kezdték el gyártani az új óralapokat. Az embernyi magas számlapok időt álló festékbevonatot is kaptak, de a fejújítás érintette az óramutatókat és az azokat működtető szerkezet is.

„Az óra szerkezetének annyiban járultunk hozzá a felújításához, hogy a mutatót tartó szerkezetet, fogaskerék áttételt, azt szétszedtük, megtakarítottuk, kaptak egy tartós 25 mikronos galvánt, hogy az elkövetkező 40-50 évben megint jó legyen. Gyakorlatilag a meghajtószerkezetek is fel lettek újítva mind a 6 óránál” – ismertette Vass Antal műszaki projektmenedzser.

Az órákat 1898-ban készítették, a mostani felújításnak az is célja volt, hogy az eredeti állapot szerint állítsák vissza azokat.

„Amik voltak számlapok, azokon nem az eredeti számfestés volt megtalálható, ezért kerestünk régi fényképeket, ebben főleg Galsi Zoltán barátom segített sokat, régi fényképek alapján próbáltuk meg kinagyítani, mert hát közeli fénykép az nem volt, hogy milyenek voltak a régi számok a számlapokon. És akkor ilyen régi képek alapján szerkesztettem meg a számokat, illetve vannak még ott egyéb kis díszek is rajta” – mondta Szekeres József kántor.

A felújítás költségeit az óralapokat is készítő vállalkozás viseli teljes egészében.

„Énnekem ez a tér, és itt a városnak az a térsége az egyik szívügyem. Nagyon szépen ki van alakítva és látszik az, hogy formálódik a város képe, és örülök neki, hogy a mi vállalkozásunk ebben részt vehetett. Hogy meg tudtuk az tenni, hogy a város koronájára rá tegyük az ékkövet” – nyilatkozta Balla Imre, a Szigma B Kft. tulajdonosa.

Az utolsó műszaki beállítások után hamarosan újra működni fognak a toronyórák Törökszentmiklóson.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!