2024. 10. 09. Szerda Dénes napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 00:10

Kultúra

Megjelent Kovács Ákos első dupla stúdióalbuma

Metropolis címmel megjelent Kovács Ákos Kossuth-díjas énekes-dalszerző első dupla stúdióalbuma, amely huszonkét dalt tartalmaz különböző hangszerelésben.

  • Megjelent Kovács Ákos első dupla stúdióalbuma

"Ez életem és harminchat éve tartó pályám első dupla stúdióalbuma" - mondta a dalszerző-előadó a lemezt bemutató pénteki budapesti sajtótájékoztatón. Kiemelte, hogy bár eddig számos koncertlemeze jelent meg, ezért a formátum nem ismeretlen számára, stúdiólemezként először ad ki ilyen nagy szerzői és előadói munkát sűrítő anyagot.

A Metropolis két fejezetre, egy északi és egy déli oldalra oszlik, és mindkettő tizenegy-tizenegy dalt tartalmaz. Az északi oldal a gitáralapú, a déli oldal a szintetizátorhangzásra épülő dalokat foglalja magába - fejtette ki a szerző.

A dalok szövegeit a korábbi lemezekhez hasonlóan most is Ákos írta, emellett tizenhárom tétel zenéjét szerezte és hangszerelte, valamint szokás szerint a szerzői és előadói feladatok mellett producere és művészeti vezetője is volt az albumnak.

Szerzőtársai közül Lepés Gábor négy dal zenéjét jegyzi, ő volt hangmérnökként Ákos legfőbb alkotótársa is. Madarász Gábor gitáros, és a Bonanza Banzai zenekarból korábbi zenésztársa, Menczel Gábor két-két szerzemény zenéjét alkotta meg. Ezek mellett a lemezre felkerült egy Mandoki Soulmates-dal átdolgozott verziójának magyar nyelvű változata is, amelyen olyan világsztárok játszanak, mint Mike Stern jazzgitáros vagy Ian Anderson a JethroTull zenekarból.

A Make Orwell Fiction Again alcímet viselő dupla stúdióalbum olyan, már ismert dalokat is tartalmaz, mint Az utolsó békeév, a Fel a szívekkel, az Ember maradj vagy az Ákos novellája alapján készült, azonos című kisjátékfilm főcímdala, a Magunk maradtunk. Az új szerzemények a címadó Metropolistól az antiutópisztikus Kalifornián vagy a Passió képeit felvillantó Golgotán át A tükör című dalig sokszínű zenei világot mutatnak, és a jelen világra reflektáló dalszövegek jellemeznek.

A kiadvány limitált példányszámban jelenik meg könyvformátumú, gazdag képanyagot felvonultató, keményfedeles dupla CD-n, valamint szintén dupla LP-n, a letöltés és a nagy felbontásban is elérhető stream mellett.

A szerző felidézte, hogy a kiadvány megjelenése előtt huszonkét napon át közöltek részleteket a felvételekből, és egy-két személyes gondolatot is megosztott a dalokhoz kapcsolódva saját honlapján és a közösségi médiafelületein.

"Nagy jutalom, hogy egy olyan korszakban, amely már-már lemondani látszik az albumformátumról, mi lemezt adhatunk ki, ráadásul duplát. Ilyenkor igyekszünk megadni a módját, és olyan kiadványt megjelentetni, amely kiviteli és tartalmi szempontból is megfelel ennek a várakozásnak. A miénknek és a közönségének is" - mondta Ákos.

"Ez a lemez úgy szól, ahogy én szerettem volna, nem szükségmegoldások halmaza (...) most érzem először azt, hogy azért kezdtem kamasz koromban zenélni nagy, nemzetközi produkciók hatása alatt, hogy ide eljussak" - emelte ki a zenész.

A lemezbemutató koncertet december 14-én tartják a Papp László Budapest Arénában, ahol az előzetes tervek szerint a dupla lemez összes dala elhangzik majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!