2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Kultúra

IV. Béla koronázása elevenedik meg Székesfehérváron

IV. Béla királyt idézi meg az idei koronázási szertartás-játék Székesfehérváron. A tatár-járás után Magyarországot újjáépítő IV. Béla királyt az egyik legjelentősebbnek tartják az Árpád-házi uralkodók közül. Az augusztus 20-i hosszú hétvégén debütáló darabot Szikora János rendezi.

  • IV. Béla koronázása elevenedik meg Székesfehérváron

Szent István és Szent László, valamint Könyves Kálmán után idén IV. Béla király történetét elevenítik fel Székesfehérváron az egykori koronázótemplom helyén felépített szabadtéri színpadon. A mostanra hagyományosnak számító székesfehérvári múltidéző programok középpontjában hetedik éve a Koronázási szertartásjáték áll.

A darab rendezője szerint az idei előadáson két olyan lakoma is megjelenik, ami IV. Béla életében nagy jelentőséggel bírt.

<<Szikora János, igazgató, Vörösmarty Színház>>

„Meghívta az ország urait Székesfehérvárra, hogy együtt ünnepeljék a koronázást de ez a lakoma aztán csomó negatív felhanggal vegyült és ebből a negatív felhangból bomlik majd ki a király élettörténete. A másik a tatárjárás után majdnem egy bő évtizeddel amikor Bélának szintén Béla nevű fia házasságra lép.” - mondta Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója. 

Laszkarisz Mária szerepében Kubik Anna lép színpadra, a címszereplő IV. Bélát pedig Lábodi Ádám alakítja. Az előadásban a színészek mellett táncosok, zenészek, valamint 80 határon túlról érkező diák is közreműködik majd.

„Egy kárpátmedencei színjátszótábort tudunk megvalósítani Székesfehérváron, olyan módon, hogy az a 60, 80 fiatal ki idejön Nagyváradról, Tordáról, Beregszászról, Délvidékről, Felvidék különböző pontjairól, azok a középiskolás diákok a napnak egy részét szórakozással töltik kulturális programokkal töltik, üdüléssel, viszont a délutánok és az esték színházi próbákkal telnek.” - fogalmazott Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke. 

IV. Béla életéről szóló színdarabot az augusztus 20-i hosszú hétvégén mutatják be Székesfehérváron. A színházi programok mellett ingyenes koncertekkel, hagyományőrző és gyerekprogramokkal várják az érdeklődőket egész augusztusban.

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!