2024. 03. 02. Szombat Lujza napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Kultúra

Három év után lezárult a Zsolnay-program

Célja az volt, hogy olyanok is eljussanak a Zsolnay Kulturális Negyedbe, akik ezt anyagi lehetőség híján nem tehették volna meg. A programban csaknem kétezren vettek részt, ők belépőjegy nélkül látogathatták meg a negyedet.

  • Három év után lezárult a Zsolnay-program

A három éve indult Zsolnay program utolsó gyerekcsoportja a Pécshez közeli Kozármislenyből érkezett. A program keretében 65 településről csaknem kétezren látták a Zsolnay Kulturális Negyed produkcióit, kiállításait. Nagy részük Baranya kistelepüléseiről jöttek, de 800-an olyanok voltak, akik a határon túlról látogattak Pécsre.

„Volt itt ebben az 1931 emberben olyan ember, aki még nem járt Pécsett. Aki egy zsák faluban élt és nevelkedett, és nem jutott el a megyeszékhelyre. Ezek nagyon-nagyon fontos dolgok, és ez a misszió, amit teljesítettünk az elmúlt három évben, ez nagyon-nagyon fontos” – emelte ki Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. ügyvezetője.

A programot a város és a megye is támogatta. Azokon a kistelepüléseken, ahol az utazási költség előteremtése is nehézséget okozott, segítettek az ötlet gazdái. „Közel 2 millió forint összeggel, utazási költségtámogatással tudta a megye korábbi vezetése és jelenlegi vezetése is kiegészíteni. Én azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó összefogás három különböző területet képviselő intézményrendszer, gazdasági társaság tudott összefogni azért, hogy minél többen, a fiatalok közül is minél többen tudjanak eljönni a Zsolnay Negyedbe” – nyilatkozta Nagy Csaba, a Fidesz országgyűlési képviselője.

A kultúráért felelős miniszteri biztos szerint a programmal olyan embereket–családokat, időseket és fiatalokat sikerült megszólítani, akik egyébként nem jutottak volna ilyen lehetőséghez. „Azon rétegek, akik kevésbé tipikusan jönnek be egy múzeumba, mennek el hangversenyre színháza, vagy pedig jönnek el egy ilyen kulturális közösségi térbe, ami oly sok attrakciót kínál, mint a Zsolnay Kulturális Negyed, tehát azon közönség szegmens, akik nem tipikusan látogatják ezeket a lehetőségeket, na, feléjük kell nyitnunk” – mondta Hoppál Péter.

A Zsolnay Kulturális Negyed látogatóinak száma évről évre növekszik, 2017-ben több mint 260 ezren keresték fel.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Filmpremier a Puskinban: Aranyszőnyeg – A gernyeszegi Teleki-ház feltámadása

Filmpremier a Puskinban: Aranyszőnyeg – A gernyeszegi Teleki-ház feltámadása

Erdély és Magyarország egyik legjelentősebb arisztokrata családja, a Telekiek sorsa elevenedik meg Major Anita és Margittai Gábor Aranyszőnyeg című dokumentumfilmjében. Az alkotás premierjét február 28-án, szerdán tartja az MCC Magyar Összetartozás Intézete a budapesti Puskin moziban két díszvendég jelenlétében.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!