2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Kultúra

Felújították a nagyváradi püspöki palotát

Két évvel ezelőtt kezdődött a nagyváradi római katolikus püspöki palota teljes felújítása. Bár az épületet 2005-ben kapta vissza az egyház, a benne működő Körösvidéki Múzeum 2018-ban költözött ki véglegesen az ingatlanból. A munkálatokat közel két milliárd forinttal finanszírozta a magyar kormány.

  • Felújították a nagyváradi püspöki palotát

"Mérföldkőhöz érkeztünk, ugyanis befejeztük a homlokzatát a római katolikus püspöki palotának, ugye ehhez két évszázada senki nem nyúlt hozzá, most meg az eredeti pompájában visszaadtuk ezt a közönségnek."

- mondta Benyovszki Tünde építészmérnök

Felújították tetőszerkezetet, kicserélték a cserepeket, illetve az ablakokat is. A tervek szerint következő egy évben a belső tereket is felújítják. Jelenleg a villany és hővezetékeket cserélik ki.

"Itt kiállítások, konferencia központok, alkotóház, a fiatalok számára nyitott különböző rendezvénytermek, műhelyek fognak működni, egy igen komplex terv született ebből a szempontból, ugyanakkor természetesen meg kell felelni annak az igénynek is, hogy ezt a palotát nagyon sokan szeretnék látni, tehát van egyfajta muzeális funkciója is, ennek is szeretnénk megfelelni, a palota látványosabb részei az egyházmegyei gyűjtemény egy igen erős válogatását természetesen szeretnénk megmutatni."

- jegyezte meg Lakatos Attila kulturális referens, régész.

Az épület teljes felújításával párhuzamosan zajlik a palotát körülvevő kert rehabilitálása, európai uniós támogatásból. Visszaállították a templom és palota közötti teret illetve szeretnének kialakítani egy bibliai növénykertet is, olyan ritkaságokból, amelyek a Szentírásban fordulnak elő. Várhatóan jövőre ezzel is elkészülnek.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A nap kérdése

A nap kérdése

Büszke lehet Európai Parlamenti munkájára a magyar baloldal?

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!