2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 10:55

Kultúra

Csíksomlyói passió: több tízezer embert várnak

Hazatér a Csíksomlyói passió. Az először 1981-ben bemutatott előadást tavaly kezdte újra játszani a Nemzeti Színház, és idén valóra válik a régi álom, azaz Csíksomlyón is bemutathatják.

  • Csíksomlyói passió: több tízezer embert várnak

Az előadás augusztus 18-án, szombaton lesz, a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti Nyeregben, a csíksomlyói pünkösdi zarándoklat helyszínén. A zarándoklathoz hasonlóan most is több tízezres tömeget várnak az előadásra, amely a keresztény hit alapjaira kérdez rá, és az európai kultuszközösség esélyeire hívja fel a figyelmet.

A produkció előzménye a Jézus szenvedéstörténetéről szóló, a Nemzeti Színházban tavaly bemutatott előadás, ezt viszik el Erdélybe. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, és egyben az előadás rendezője szerint ez lehet életének legfontosabb turnéja.

„A Nemzeti Színházban az elmúlt öt évben végzett munkánk eredményeként a csíksomlyói Nyeregben fog valóságossá válni, a maga teljességében megnyilvánulni az általunk képviselt gondolat, miszerint: a Nemzeti Színház a nemzet színháza” – nyilatkozta.

Azt is hozzátette, hogy a színház leglényegesebb missziója teljesül, ha sikerül az előadás, közben egy igazi közösséggé tudnak összekovácsolódni.

(Forrás: Origo)

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, a Nemzeti Színház társulatának tagját a teátrum nagyszínpadán hétfőn.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!