2024. 03. 05. Kedd Adorján, Adrián napja
Jelenleg a TV-ben:

Felvidéki freskó

Következik:

Híradó 12:00

Kultúra

Csankó Zoltán kapta idén a Kaszás Attila-díjat

A Kaszás Attila-díjért az elmúlt hetekben négy színész – Nagy Cili, Csankó Zoltán, Fehér László és Fila Balázs – versenyzett. A közönségszavazáson csaknem 6000-en adták le a voksukat, és a legtöbben a Győri Nemzeti Színház művészét, Csankó Zoltánt tartották érdemesnek az elismerésre. A Kaszás Attila-díjat december 5-én a Vígszínházban, ünnepélyes keretek között adták át.

  • Csankó Zoltán kapta idén a Kaszás Attila-díjat

A Kaszás Attila-díj a magyar nyelven játszó színművészek számára az egyik legfontosabb elismerés, a jelöltek ugyanis három szinten – a saját társulatukban, a szakmán belül és a közönség előtt – is megmérettetnek. A tizenöt évvel ezelőtt alapított szakmai díjjal a színészvilág Kaszás Attila öröksége előtt is tiszteleg: a fiatalon elhunyt színész ugyanis mindig komoly szerepet vállalt társulatai közösséggé formálásában.

A verseny első fordulójában a hazai színtársulatok választhatták ki maguk közül a díjra leginkább érdemesnek tartott jelöltet. A második fordulóba 41 színművész jutott be, akik titkos szavazással döntöttek arról, kiket juttatnak a harmadik körbe. Végül Nagy Cili, a szombathelyi Weöres Sándor Színház, Csankó Zoltán, a Győri Nemzeti Színház, Fila Balázs, a József Attila Színház művésze, valamint Fehér László, a Forte Társulat tagja mérkőzhetett meg a közönség kegyeiért.

A döntős színművészekre idén a korábbi éveknél jóval nagyobb számban, csaknem 6000-en adták le voksukat. A Kaszás Attila-díjat 2023-ban végül mintegy 2500 szavazattal Csankó Zoltán nyerte, míg a második legtöbb szavazatot Fila Balázs kapta.

„Kaszás Attila nemcsak jó színész, de kiváló ember is volt. Belső kisugárzását arra használta, hogy pályatársaiból olyan közösséget formáljon, amelynek jó tagja lenni, és amely hozzáad valami értéktöbbletet hétköznapi létezésünkhöz, miközben a munkánkban inspirál és lelkünket is nemesebbé teszi. Személye szimbólummá vált. Aki a Kaszás Attila-díjat megkapja, abban óhatatlanul van valami Kaszás Attila lényéből, lényének legbensőbb lényegéből” – méltatta a Kaszás Attila-díjat és annak díjazottját a Vígszínházban tartott ünnepélyes díjátadón Szentmártoni János művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár.

„Ez a díj ma már nemcsak Kaszás Attiláról hanem a színészetről mint szakmáról is szól. Ez az elismerés azért is nagyon értékes, mert a művészek önmagukat és egymást is elismerik általa. Ez a díj addig fog létezni, amíg a szakmának önbecsülése és tartása van” – mondta Pokorni Zoltán, 12. kerületi polgármester, a Kaszás Attila-díj egyik alapítója.

„Ez a díj azért is fontos, mert zaklatott jelenünkbe egy lélegzetvételnyi szünetet képes hozni. Attila létezésének lényege is éppen ez volt: színészként és emberként is tudott sugározni valami megfejthetetlen és tapintható harmóniát” – méltatta pályatársát Rudolf Péter színművész, a Vígszínház igazgatója és a Kaszás Attila-díjátadó házigazdája. 

Csankó Zoltán – aki 2023-ban már harmadszor került a döntőbe – a most elnyert díjat édesanyja emlékének ajánlotta.

„Édesanyám személyesen is ismerte Kaszás Attilát. Végigizgult már két döntőt, amibe a korábbi években már bekerültem, és szinte megszállottan szerette volna, hogy megkapjam ezt a díjat. Sajnos egy évvel ezelőtt váratlanul elhunyt, így nem érhette meg, hogy most a Kaszás Attila-díj kitüntetettje lettem” – mondta a díjat átvevő Csankó Zoltán.

A Kaszás Attila-díj átadását idén is nagy összefogás kísérte: az előkészületi és kivitelezési feladatokban a Kulturális és Innovációs Minisztériumon és a Hegyvidéki Önkormányzaton kívül komoly részt vállalt a Magyar Teátrumi Társaság, a Mozaik Művészegyesület, a MASZK Színészegyesület és a Petőfi Kulturális Ügynökség is.

A díjat elnyerő művész a közönség és a szakma elismerésén túl idén is egy Kutas László által készített szobrot vihet haza, díjazott ugyanakkor a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Raiffeisen Bank jóvoltából 1. 600.000 Ft pénzjutalomban is részesül.

Az elismerést a korábbi években Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor, Schneider Zoltán, Krisztik Csaba, Nagy Csongor Zsolt, Orosz Ákos, Földes Tamás, Rusznák András és Harsányi Attila vehette át.

Csankó Zoltán először az Arany János Színház, majd Radnóti Miklós Színház és a Nemzeti Színház társulatának volt tagja, mielőtt jelenlegi társulatához, a Győri Nemzeti Színházhoz csatlakozott. A nézők széles körben ismerhetik a Jászai Mari-díjas színészt nem csak a színpadokról, de többek közt Christoph Waltz vagy John Travolta szinkronhangjaként is. Az idei évben már harmadszor került be a döntőbe, és első alkalommal a Kaszás Attila-díjat is hazavihette.

Fotó: Petőfi Kulturális Ügynökség

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Orbán Viktor: új világrend van kialakulóban

Orbán Viktor: új világrend van kialakulóban

A világban végbemenő változásokról, a magyar külpolitika stratégiai irányairól beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Külgazdasági és Külügyminisztériumban a szokásos éves nagyköveti értekezleten kedden délelőtt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Filmpremier a Puskinban: Aranyszőnyeg – A gernyeszegi Teleki-ház feltámadása

Filmpremier a Puskinban: Aranyszőnyeg – A gernyeszegi Teleki-ház feltámadása

Erdély és Magyarország egyik legjelentősebb arisztokrata családja, a Telekiek sorsa elevenedik meg Major Anita és Margittai Gábor Aranyszőnyeg című dokumentumfilmjében. Az alkotás premierjét február 28-án, szerdán tartja az MCC Magyar Összetartozás Intézete a budapesti Puskin moziban két díszvendég jelenlétében.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!