2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Kultúra

Bemutatták a vizsolyi biblia hasonmás kiadását

Bemutatták a vizsolyi biblia hasonmás kiadását kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsolyban a helyi református gyülekezet által szervezett Bibliaünnepen.

  • Bemutatták a vizsolyi biblia hasonmás kiadását

Kovács Zsolt Levente vizsolyi református lelkipásztor az MTI-nek elmondta, hogy a hasonmás kiadás az eredeti Károlyi-biblia kinyomtatásának 430. évfordulójára jelent meg. Hozzátette: Károlyi (Károli) Gáspár 431 éve, 1589-ben kezdte el kinyomtatni az első teljes magyar nyelvű bibliát Vizsolyban a helyi nyomdásszal, Manskovit Bálinttal együtt, egy évvel később fejezték be a munkát. Hozzátette: a vizsolyi biblia 2015 óta hungarikum, azóta jelentősen megnőtt látogatóközpontjuk látogatottsága.

Az utóbbi években emiatt egyre többen keresik a vizsolyi biblia hasonmás kiadását is, ám a korábbi kötetek elfogytak és nem volt forrásuk újabb hiteles bibliakiadásra. Most Schmitt Pál egykori köztársasági elnök támogatásából sikerült újabb 800 példányt készíteniük. A hasonmás, kétkötetes biblia eladásából befolyt összegből az egyebek mellett bibliatáborokat és honismereti táborokat is szervező gyülekezet folytatná a négy éve megkezdett helyi népfőiskola épületének építését, amely számos közösségi program szervezésére ad majd lehetőséget.

A vizsolyi biblia a 16. századi magyar nyelv páratlan dokumentuma, amelynek nyomtatását 1590. július 20-án fejezték be Vizsolyban. Károlyi (Károli) Gáspár tudós reformátor és gönci munkatársai elsőként fordították le magyar nyelvre a teljes bibliát. Az eredeti kiadásból ma húsz körüli példányról tudni, ebből néhány magyar gyűjteményekben található.

A vizsolyi biblia megjelenése nemcsak a magyar reformáció megerősödését és a könyvnyomtatás meghonosodását, hanem az irodalmi magyar nyelv tökéletesedését is jelentette. A vizsolyi bibliát őrző református templomot 2017-ben történelmi emlékhellyé avatták.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Csalók miatt adott ki figyelmeztetést a Telekom

Csalók miatt adott ki figyelmeztetést a Telekom

A napokban ismét kaphattak a magyar ügyfelek gyanús, látszólag a Telekom nevében írt e-mailt, amiben fiókjuk frissítésére kérik a felhasználókat. A szolgáltató szerint ezeknek a leveleknek semmiképpen sem szabad bedőlni.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, a Nemzeti Színház társulatának tagját a teátrum nagyszínpadán hétfőn.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!