2024. 07. 08. Hétfő Ellák napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Napindító 07:30

Kultúra

Megannyi szakmai és zenei fellépővel vár az idei MCC Feszt

Közélet, gazdaság, kultúra, gasztronómia és sport - ezek a témák is szerepelnek az ide MCC Feszt programjai között, amelyen a hazai szakemberek mellett olyan neves nemzetközi előadók is részt vesznek a beszélgetésekben, mint például Chris Rufo, a harvardi plágiumbotrány feltárója, C. Raja Mohan, India külpolitikájának egyik legnevesebb szakértője és Dan Schnur, Kalifornia legismertebb politikai tanácsadója. Augusztus 1-3-ig az esztergomi esemény zenei fellépői között lesz a Follow the Flow, a Margaret Island, a Tankcsapda és Majka. A programok a korábbi évekhez hasonlóan túlnyomó többségben idén is ingyenesen látogathatóak, a jelenleg még kedvezménnyel megvásárolható háromnapos bérlettel pedig teljessé válik a fesztiválélmény.

  • Megannyi szakmai és zenei fellépővel vár az idei MCC Feszt

A Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó intézménye által, immáron negyedik alkalommal szervezett rendezvényen a politika és gazdaság aktuális kérdéseinek áttekintése mellett a kultúra, a történelem, a gasztronómia, de még az e-sport és a stílus iránt érdeklődő fesztiválozók számára is kínálunk szellemi feltöltődési lehetőséget vezető hazai és külföldi szaktekintélyek segítségével. A nemzetközi előadók széles táborát erősíti az Oxfordi Egyetem Bizánckutató Központjának igazgatója, Peter Frankopan, a Bild-Zeitung egykori főszerkesztője, Kai Diekmann, valamint a harvardi plágiumbotrány feltárója, az akadémiai integritás védelmezője, Chris Rufo.

Emellett a fesztivál vendége lesz a többi között Matt Goodwin. a Kent Egyetem politológia professzora, az Egyesült Királyság egyik legnagyobb Substack platformjának szerzője, Chaya Raichik, a tantermi aktivizmus elleni harc éllovasa, a Libs of TikTok alapítója, valamint C. Raja Mohan író, India külpolitikájának egyik legismertebb szakértője. Továbbá elfogadta a meghívást a rendezvényre Dan Schnur, Kalifornia legnevesebb politikai tanácsadója, a UC Berkley professzora és Lauren Chen, kulturális és politikai témák vakmerő véleményvezére, többmilliós eléréssel rendelkező influenszer.

Az MCC Feszten a hazai könnyűzenei élet színe-java is képviseli magát. A fesztivál látogatói olyan neves előadókkal és zenekarokkal találkozhatnak, mint a Follow the Flow, a Margaret Island, a Blahalouisiana, a Tankcsapda, Majka, a Halott Pénz, a Valmar, a Balkán Fanatik, a Budapest Bár, az Irie Maffia, valamint a Csík Zenekar, a Random Trip, Paulina és a Parno Graszt.

Emellett a fiatalok körében különösen népszerű előadók és zenekarok is képviseltetik magukat az eseményen, így találkozhatnak az érdeklődők Metzker Viktóriával, Regán Lilivel, Jaurival valamint Pixa-val és a Lofti Begi & Friends-el. A Feszten fellép továbbá a Nox a Mehringer, a 4S Street, a Kacaj, a Kultúrkör, Hangácsi Márton, Szivák Zsolt, valamint az előadók sorát erősíti Yamina, Andro, Willcox, Szeresd a Trashem Bébi és az Erős vs Spigiboy.

A népzene iránt érdeklődők idén sem maradnak programok nélkül, a Suzuki Folk Sátorban Pálházi Bence és zenekara, Nagy Csomor András és zenekara, a Tűz lángja zenekar és a Fanfara Complexa gondoskodik a jó hangulatról, valamint fellép a Magyar Nemzeti Táncegyüttes is.

Az MCC Feszt Pass használatával idén is teljessé tehető a fesztivál élménye. Ez magába foglalja az esztergomi vasútállomás és a rendezvény helyszíne közötti ingyenes fesztiváljáratot, a strandfürdőt is lehet majd vele használni és kedvezményre jogosít az étel és- italárakból is. A tavalyi rendezvényhez hasonlóan idén is ingyenesen lesz látogatható az Edu sétány, a napközbeni szakmai programok és az esti zenei programok egy része.

Mathias Corvinus Collegium

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozó intézmény, amely Kárpát-medence-szerte nyújt a hagyományos iskolarendszeren túlmutató, ingyenes, társadalmilag hasznos, közösségi célokat szolgáló képzéseket az általános és középiskolás korú fiataloktól kezdve egészen a felsőoktatásban tanuló vagy már diplomás korosztályig. Az MCC tudásközpont, amely a képzések mellett rendezvényeivel, konferenciáival, könyveivel, nyilvános közléseivel részt kíván venni az összmagyarság felemelkedését szolgáló közéleti párbeszéd és kultúra fejlesztésében.

http://www.mcc.hu 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Nemzeti filmben szereplő színészeket gyaláztak + videó

Nemzeti filmben szereplő színészeket gyaláztak + videó

Lukács Sándor, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész interjút adott a Kontextusnak, amiben többek között arról beszélt, hogy megfenyegették azokat a színészeket, akik játszottak a Most vagy soha! című történelmi filmben.
Kvark: Hang és látvány

Kvark: Hang és látvány

A Zsolnay Fényfesztivál programelemeként július 7-én Pécsett lesz megtekinthető az egyedülálló audiovizuális projekt.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!