2021. 09. 28. Kedd Vencel napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Hazahúzó 01:00

Kultúra

Az EU Bizottság által támogatott szövetség tagja lett a Műegyetem

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) is tagja lett a hét európai ország tíz vezető felsőoktatási intézménye részvételével létrejött nemzetközi szövetségnek, amely a következő három évre ötmillió eurós támogatást nyert el az Európai Bizottságtól. Az angol nyelvű rövidítéssel EELISA névre keresztelt társulás célja, hogy a műszaki diplomák egységes rendszerét alakítsa ki - írta a Magyar Nemzet pénteken.

Az együttműködés az oktatási, kutatási, fejlesztési tapasztalatok megosztásával kezdődik, amelynek keretében az érintett intézmények szorosabbra fűzik a viszonyukat, összehangolják egymással a szakkínálatukat, és egyfajta "egyetemközi campust" létrehozva közös kurzusokat, mobilitási programokat, versenyeket indítanak.

Nagy Balázs Vince, a Műegyetem nemzetközi rektorhelyettese a lapnak azt mondta, a szövetség jóval túlmutat az eddigi erasmusos kapcsolatokon. Az EELISA lényege, hogy nemcsak egy-egy intézet vagy tanszék áll majd kapcsolatban a külföldi partnerével, hanem az egész egyetemet nemzetközi vérkeringésbe csatornázzák. Hozzátette, hogy a mobilitási programok nemcsak a hallgatókat, hanem az oktatókat, sőt még az adminisztratív területen dolgozókat is érintik.

Olyan képzéseket fognak indítani, amelyek tartalmát és tananyagát több helyszínen fejlesztették, amelyeket valamennyi partnerintézmény hallgatói egyaránt elérnek. Az érintett egyetemek polgárai - összesen 170 ezer hallgató - egyformán hozzáférhetnek majd az innovációkhoz, a partnerség keretein belül elért eredményekhez - ismertette a rektorhelyettes, hozzátéve: hosszú távon az a cél, hogy a partnerekkel közös diplomákat, bizonyítványokat állítsanak ki, amelyeket minden érintett uniós államban elismernek, így növelve az oklevelek munkaerőpiaci értékét és az egyetemek vonzerejét.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Kapcsolódó tartalmak

Charlie Band és Tátrai Band - egy este két koncert, csak a zene van

Akkor jöjjön, ami még nem volt! 2021. szeptember 27.

Megkezdődtek a Hadik, a leghuszárabb huszár forgatási munkái

A Hadik film várhatóan 2022 decemberében kerülhet a mozikba. 2021. szeptember 27.

Pásztorhagyományok ünnepe Zalaegerszegen

A rendezvény egyik legfontosabb célja, hogy megőrizze elődeink kézműves technikáját, majd a jövő generáció számára átörökítse azt. 2021. szeptember 27.

Legfrisebb híreink

Elindul a Zöld Otthon Program

Egy hét múlva indul a Magyar Nemzeti Bank Zöld Otthon Programja az új, energiatakarékos ingatlant vásárló családok számára.

Műsorok

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Plusz-mínusz - ajánló

Fent és lent! Politikai vitaműsor a hét legfelkavaróbb történéseiről. Plusz-mínusz 17 óra 30 perctől a Hír Televízió műsorán.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!