2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Kultúra

A versek segítenek megtartani a hitünket

Lutter Imre versmondó, előadóművész szórakoztató, de komoly üzenetet fogalmazott meg az otthonmaradásról Facebook-oldalán, amit az elmúlt három nap alatt több mint százhatvanezren néztek meg. A versidézetekkel teletűzdelt felvételen azt mutatja be rendkívül találó humorral, hogy mit kezdhet az ember magával a karanténban, közben pedig határozottan kéri: mindenki maradjon otthon.

  • A versek segítenek megtartani a hitünket

Lutter Imre a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy az embereket lelkileg is nagyon megviseli ez a bezártság, ezért szükség van olyan videókra, amik mosolyt csalnak az arcukra, emellett felhívják a figyelmet arra, hogy ez a helyzet nem játék, fontos, hogy aki teheti, maradjon otthon. – Természetesen máskor is előfordulhat, hogy úgy alakul, hogy az emberek valami miatt nem találkoznak néhány hétig a barátaikkal vagy a szüleik­kel, ez a helyzet viszont most azért más, mert nem lehet tudni, pontosan meddig kell távolságot tartani.

A bizonytalanság érzése pedig kifejezetten nyomasztó tud lenni, így ez a fajta bezártság most nagyon megterheli az embereket pszichésen. Szerintem különösen ilyen időszakokban van szükség a vidámságra, illetve hogy figyeljünk egymásra. Elsősorban ezt próbálom hangsúlyozni a vírusvideómban – emelte ki Lutter Imre, aki a filmben a lehető legkülönfélébb eszközökhöz nyúl: szobabiciklizik, virágot gondoz, zongorázik, előszedi a családi albumokat, olvasásra, filmnézésre és zenehallgatásra buzdít, és feltűnik kiskutyája, Masni, akivel most több időt tud együtt tölteni, mint máskor.

Lutter Imre a videóban azt is elmondja, hogy átérzi, milyen az, amikor nem láthatjuk idősebb hozzátartozóinkat, szeretteinket. – Az én szüleim is a veszélyeztetett korosztályba tartoznak, emiatt most nem látogathatom meg őket, ők és a feleségem szülei is több száz kilométerre, az ország különböző részein laknak. Mindenkinek megvan a maga keresztje, de ezeket a nehézségeket együtt könnyebbé tehetjük azáltal, hogy nemcsak magunkra vigyázunk, hanem egymásra is – tette hozzá.

Lutter Imre azt is elhatározta, hogy Vers – mindegy, kinek című, eredetileg hetente frissülő videósorozatához a járvány ideje alatt napi rendszerességgel készít új filmeket, amiket a Face­bookon és YouTube-csatornáján is közzétesz, hogy ezzel segítsen oldani az otthoni karantén által előidézett feszültséget, szorongást vagy éppen unalmat.

 
Lutter Imre mindennap új videóval jelentkezik Fotó: Klinszky Gábor
 

– A lehető legkülönbözőbb stílusú, hangulatú verseket mondom el, amik felvidítanak vagy épp menedéket nyújtanak a világ zaja elől, és segítenek abban, hogy az embereknek megmaradjon a hitük, bátorságuk, és hogy ne adják fel a küzdelmet. Páratlanul gazdag a magyar irodalom, úgyhogy bőven van miből válogatni. Emellett háromhetente tartok online verskívánságműsort is, amikor azok közül a versek közül választok, amiket a legtöbben kértek – mondta el Lutter Imre.

A Vers – mindegy, kinek sorozat versei és a hozzá kapcsolódó beszélgetések pedig a művész közösségi oldalai mellett a közmédia M5 csatornájának távoktatási programjában, a Felsős és a hétfőn induló Alsós – sulikalandok című műsorokban is megnézhetők minden hétköznap, több alkalommal. A kedélyjavítónak is szánt versek, versfilmek és beszélgetések hatékony segítséget tudnak nyújtani a kisdiákoknak és az érettségire készülőknek éppúgy, mint az otthoni karanténban veszteglő családoknak és egyedülállóknak. Emellett az ATV Sorok között Lutter Imrével című műsorának rendhagyó játékai is az online térbe kerülnek, ahol a sztárvendégek, köztük Caramel, Nagy-Kálózy Eszter, Jakupcsek Gabriella vagy Kovács András Péter Lutter Imrével közösen állnak a kihívás elé.

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!