2024. 10. 04. Péntek Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:10

Kultúra

A pincéből egy nappaliban köthetett ki egy 3 milliárdot érő feltételezett Picasso-festmény

Szakértők szerint lehet, hogy Pablo Picasso festette azt a képet, amit egy olasz régiségkereskedő talált hatvan évvel ezelőtt Capri szigetén egy pincében. A Picasso-hagyaték gondozóinak azonban még hitelesíteniük kell az alkotást.

  • A pincéből egy nappaliban köthetett ki egy 3 milliárdot érő feltételezett Picasso-festmény

A festmény jelenlegi tulajdonosai a képen található aláírás miatt kezdtek arra gyanakodni, hogy a festmény egy eredeti Picasso lehet. Az aszimetrikus női portrét megvizsgáló svájci székhelyű Arcadia Alapítvány szakértői a közelmúltban állapították meg, hogy a festményen szereplő aláírás eredeti - számolt be róla pénteken az Il Giorno című olasz napilap.

A Pompeiben élő Luigi La Rosso 1962-ben egy Capri szigetén lévő villa pincéjét kiürítve bukkant rá a feltekert vászonra. A képet hazavitte, és egy olcsó keretben felakasztotta a nappalija falára.

Lo Rosso fia, Andrea újságíróknak nyilatkozva felidézte, hogy szülei nem értettek a művészethez, édesanyja pedig utálta a képet, és legszívesebben megszabadult volna tőle.

Andrea azonban felfedezte, hogy a képen Picasso aláírása szerepel, és fivérével elhatározta, hogy végére jár a dolognak. Először a párizsi Picasso Múzeumban mutatták meg a festményt, de mivel nem erősítették meg a sejtésüket, hazatértek a képpel. Andrea azonban nem adta fel, és újabb szakértőket kért fel, így jutott el az Arcadia Alapítványhoz, amelynek grafológusa, Cinzia Altieri végül megállapította, hogy az aláírás Picassótól származik, aki az ötvenes években gyakran fordult meg Caprin.

A feltételezések szerint a portré Dora Maart, Picasso egyik múzsáját ábrázolja.

Az Arcadia Alapítvány szakértője mintegy 6 millió fontra (3 milliárd forintra) becsülte a festmény értékét.

Picasso hagyatékának gondozói azonban még nem nyilatkoztak a kép hitelességéről.

Fotó: AP / Antonia Calanni

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Meg kell maradnia a mostani bérdinamikának + videó

Meg kell maradnia a mostani bérdinamikának + videó

A geszti a kormányülésen szó volt arról, hogy két-három éven belül hogyan lehet elérni az ezereurós minimálbért és a mintegy hatszáz ezer forintos átlagbér egymillió forintra emelését. Vendégünk volt Palóc André, a Századvég vezető elemzője és kapcsoltuk Hecker Flórián újságírót.
Izrael részéről ekkor lesz Libanonnal „lerendezve a számla” + videó

Izrael részéről ekkor lesz Libanonnal „lerendezve a számla” + videó

Folytatta Bejrút bombázását Izrael, tízezrével menekülnek az emberek Libanonból, hamarosan megindulhat az offenzíva. Vendégünk volt N. Rózsa Erzsébet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, a Világgazdasági Intézet munkatársa, majd kapcsoltuk Robert C. Castelt, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadóját.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Háttal a császárnak

Háttal a császárnak

A Magyar Összetartozás Intézete multimédiás összeállítással készül október 6-ára, nemzeti gyásznapunk 175. évfordulójára.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!