2019. június 20.,
csütörtök, Rafael napja

A Nagyerdei Stadionba is beköltözik a debreceni Csokonai Színház

MTI

2019. június 6., csütörtök 16:56

A debreceni Csokonai Színház főépületének felújítása alatt a Nagyerdei Stadionban is lesznek színházi előadások - jelentette be a város kulturális alpolgármestere csütörtökön, a teátrum évad- és arculatismertető sajtótájékoztatóján. Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint a több mint 150 éves Kossuth utcai nagyszínház felújítása 2020 januárban megkezdődik, ezért a következő évad második felétől ideiglenes játszóhelyeken lesznek a színházi előadások.

Továbbra is működik majd a jelenleg kamaraszínházként funkcionáló Víg mozi, új helyszín lesz a Debreceni Művelődési Központ (DMK) Pódium terme, az egyetem agrárcampusán lévő színházterem, illetve - egyedülálló módon - a Nagyerdei Stadion két területe, a Hall és a mostani sajtóterem - ismertette az alpolgármester.

A felújított Csokonai Színházban 2022-ben lesznek ismét előadások, a belvárosi Latinovits színház 2021 végére készül el, ennek ellenére a stadioni játszóhelyekkel hosszabb távon számolnak, ott később is rendszeresen tartanak majd színházi rendezvényeket, bemutatókat - jelezte Komolay Szabolcs.

Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója a költözésekkel járó nehézségek ellenére a lehetőségek évadának nevezte a 2019-20-as színházi évadot, amelyre megújították arculati elemeit, logóját.

A Kossuth utcai nagyszínházi épületben kezdődő és januártól az új játszóhelyeken folytatódó évadban 280 előadást terveznek, és 80 ezer nézőre számítanak - mondta megjegyezve, hogy nyolc előadás műsoron marad a mostani évadból, miközben 14 új darabot visznek színre, köztük három ősbemutatót láthat majd a közönség.

Az évad szeptember 8-án a hagyományos évadnyitó gálával kezdődik, az első bemutató - a Közel-távol című táncprodukció - pedig szeptember 20-án kerül színre - tette hozzá Gemza Péter, aki elmondta azt is, hogy öten válnak meg a társulattól, ahová az új évadra hat fiatal színész érkezik.

MTI