2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Kultúra

A Halászbástya elveszett szobrai kerültek elő egy pincéből

A Halászbástya második világháborúban megsérült és elveszettnek hitt két szobra, valamint számos további épületmaradvány került elő a budai Várban, a Dísz tér 2. alatti egykori Külügyminisztérium pincéjének feltárásakor a Nemzeti Hauszmann Program során végzett munkálatok során.

  • A Halászbástya elveszett szobrai kerültek elő egy pincéből

A beruházást végző Várkapitányság munkatársai a közelmúltban kezdték meg a régóta városképi sebként tátongó, jelenleg üresen álló telek rendbetételét, amelyen a Vöröskereszt Egylet, majd a Külügyminisztérium által egykor használt, 1947 után lebontott épület születik újjá a következő években - mondta el a helyszínen tartott keddi sajtótájékoztatón a Várkapitányság NZrt. kommunikációs igazgatója.

Kőrösi Gábor felidézte: a budai Várnegyed megújítását célzó Nemzeti Hauszmann Program során kerültek elő a Táncsics Mihály utcában az Erdélyi-bástya maradványai, majd a Várpalota Szent István-termének rekonstrukciós munkálatai közben Anjou-kori töredékek és hauszmanni épületelemek is.

Külsejében korhű módon állítják majd vissza a Dísz tér 2. számú telken a Hauszmann Alajos irodája által tervezett, a második világháborúban megsérült, majd lebontott épületet, melynek homlokzatok mögötti terei azonban mind belsőépítészeti, mind épületgépészeti és üzemeltetési szempontból is 21. századi megoldásokkal készülnek el - jegyezte meg.

Fullár Zoltán régészeti csoportvezető hozzátette: az Álmos és Előd vezéreket ábrázoló, Mikula Ferenc által készített szobrok 1945-ig a Halászbástya északi részét, a főtorony alatti teraszt díszítették, jelenleg másolat áll a helyükön. Nem tudni, a szobrok pontosan mikor és miért kerültek a Dísz tér 2. alatti pincerendszerbe, de jelenlétük bizonyítja, hogy nem csak a korabeli Külügyminisztérium épületének maradványait halmozták fel ott - mondta el a régész.

Végh András, a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának igazgatója egy másik jelentős leletről is beszámolt: szintén a Dísz tér 2. alatti pincerendszerből került elő egy vörös mészkőből készített kézmosó medence, amelyen egy oroszlán- és egy sárkányfigura vehető ki indadíszek között. A díszes lavabo stiláris jegyei alapján középkori - talán veronai - eredetű lehet, és modern szerszámok nyomai sem látszanak rajta, a pontos kor- és eredetmeghatározást azonban még további vizsgálatoknak kell tisztáznia.

Kőrösi Gábor elmondása szerint a pincerendszernek még csupán egy részét tárták fel, ezért további leletek is előkerülhetnek a munkálatok során.

Mint a Várkapitányság munkatársa hozzátette, a Nemzeti Hauszmann Program keretében már elkészült a Főőrség rekonstrukciója; az épület tavasszal nyílik meg egy új étteremmel és kiállítóterekkel. Alatta épült vissza a Királyi Lovarda, amely a Csikós-udvar területrendezése után, 2021 nyarától fogadja majd a közönséget multifunkciós rendezvénytérként.

Folyamatban van többek között a Budavári Palota déli összekötő szárnya és a Szent István-terem korhű rekonstrukciója is, de a program nemcsak épületek helyreállításáról szól: megtörtént például a Szent György tér autómentesítése és zöldítése, valamint megújult a Vár déli gyilokjárója és a Buzogány-torony is - mondta el Kőrösi Gábor.

MTI, Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Karácsony Gergely elnémulva reagált budapesti terveimre. Én is elnémulnék a főpolgármester úr helyében, ha ilyen csapnivaló 4,5 év állna mögöttem városvezetőként - mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, a Nemzeti Színház társulatának tagját a teátrum nagyszínpadán hétfőn.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!