2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Színes

Meta: Donald Trump vissztérhet a Facebookra és Instagramra

Visszaállítja Donald Trump fiókját a Facebook és Instagram közösségi médiumok anyavállalata - közölte a Meta.

  •  Meta: Donald Trump vissztérhet a Facebookra és Instagramra

Nick Clegg, a Meta globális elnöke több amerikai médiumnak nyilatkozva elmondta, hogy a volt elnök esetében letelt a két éves felfüggesztés, amelyről 2021. január 7-én a washingtoni zavargásokat követően döntöttek. A cég közleménye emellett azt hangsúlyozza, hogy a felfüggesztés visszavonása mellett szól az is, hogy 2021. januárja óta a jelentősen csökkent a közbiztonságot érintő kockázat, ugyanakkor az is olvasható, hogy a szabálysértések megelőzésére bizonyos védőkorlátokat vezetnek be a jövőre nézve.

Nick Clegg, a Meta globális elnöke a döntés indokaként azt is megemlítette, hogy a közvélemény számára lehetővé kell tenni, hogy értesüljön arról, amit a politikusok mondanak, hogy ennek birtokában a szavazó helyiségben megalapozott döntés születhessen.

A cégvezető, aki 2010 és 2015 között a brit kormány miniszterelnök-helyettese volt, hozzátette, hogy ezt követően is közbelépnek majd, amikor a közösségi oldalon megjelenő tartalom a világra nézve világos kockázatot jelent, viszont a közbeszédbe történő beavatkozás korlátját tudatosan magasan határozták meg. Donald Trump fiókját - a Facebook és az Instagram mellett - 2021. januárjában a Twitter közösségi médium is felfüggesztette, amit követően a volt elnök saját közösségi médiumot hozott létre Truth Social néven.

Donald Trump, aki tavaly novemberben bejelentette, hogy elindul a 2024-es elnökválasztást megelőző republikánus jelöltállító versenyben, egyelőre nem reagált a Meta döntésére. Tavaly novemberben az Elon Musk tulajdonába került Twitter szintén feloldotta a korábbi elnök fiókjának felfüggesztését, ám oda Donald Trump nem tért vissza.

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!