2025. 07. 07. Hétfő Apollónia napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Lelátó 22:30

Színes

Már készülnek a virágkocsik a debreceni virágkarneválra + videó

Idén is színes kísérő programok, több mint kétezer fellépő és 12 különleges virágkocsi várja a látogatókat.

  • Már készülnek a virágkocsik a debreceni virágkarneválra + videó

Különleges hangulatú produkcióval indult a Debrecen legíresebb eseményének beharangozója. Az idei, 58. Virágkarneválra 12 kocsi készül. Az utolsó egy valóban rendhagyó művészeti alkotás lesz: Nizzából érkezik az a 13 méter magasra felágaskodó sárkány amit akrobaták keltenek életre.

A karneváli hét programjai rendkívül színesek. Lesz Galiba fesztivál, fényfestések, mini szieszta és a Beer by Lake azaz nagyerdei Sörkert. Ez utóbbi ettől az évtől kezdve saját itallal is várja a kilátogatókat. Az esemény csúcspontja természetesen a felvonulás lesz.

Mészáros Réka ügyvezető, Főnix RendezvényszervezőKft.: "Hét lelátóról lehet követni, ebből egy a Karitatív Testület számára, a nehéz helyzetű családok fogják megkapni. Nagy örömünkre szolgál, hogy idén minden lelátó fedett lesz, úgyhogy egy kis árnyékot jelent majd a nagy meleg elől, kivéve a Kölcsey Központ, de ott az épület fog árnyékot vetni. Több mint kétezer felvonulóval számolunk, 7 zenekart, 10 külföldi együttest."

A város polgármester kiemelte, a debreceniek számára sokat jelent ez az esemény, mi sem mutatja jobban, mint a 2015-ös felvonulás, ahol a fellépőket az extrém hideg időjárás sem tartotta vissza attól, hogy csatlakozzanak a menethez.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Csíksomlyói lelkésszé nevezték ki Böjte Csaba ferences szerzetest

Csíksomlyói lelkésszé nevezték ki Böjte Csaba ferences szerzetest

Csíksomlyói lelkésszé nevezték ki augusztus elsejétől kezdődően Böjte Csaba ferences szerzetest, aki kerékpáros zarándoklat keretében, az általa alapított gyermekotthonok lakói által kísérve készül megérkezni új állomáshelyére - jelentette be hétfőn Facebook-oldalán.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Már látszik a fordulat az időjárásban

Már látszik a fordulat az időjárásban

Már úton vannak a zivatarok, jön a hidegfront – pendítette meg az optimizmus hangján rezgő húrt a Magyar Nemzet. Ugyanakkor valószínű, hogy akik a mostani hétvégét a szabadban is szeretnék eltölteni, azoknak biztosított a sok napsütés.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!