A Debreceni Virágkarnevál napjainkban lényegesen több, mint látványos virágkompozíciók és nemzetközi művészeti együttesek felvonulása: egy héten át tartó színes programkavalkád, melyen számtalan látogató megtalálhatja a számára leginkább vonzó szórakozási lehetőséget. A karnevál ebben az évben augusztus 15. és 21. között kerül megrendezésre.
„Az augusztus 20-ai karneváli felvonulás idén 9:00 órakor kezdődik, amikor is a lélegzetelállító virágkocsikat a világ minden tájáról érkezett, pazar ruhákban tündöklő táncosok és hazai mazsorettcsoportok kísérik majd útjukon, egészen a Nagyerdei körútig.
"Varázslatos érzés egy több mint 50 éves tradícióban osztozni, és a karneválhéten együtt megélni a fesztiváli forgataggal. Idén még nagyobb országos érdeklődésre számítunk, hiszen a fesztivál egyhetes programjai izgalmas, látványos és szórakoztató attrakciói, koncertjei hozzájárulnak az egyébként is vibráló, nyári Debrecen és a régió elragadó hangulatához” – nyilatkozta Mészáros Réka, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.
A Debreceni Virágkarnevál egyhetes kavalkádjának egy része ingyenesen látogatható, de jegyekhez kötődő programelemekkel is lehet számolni. Lehetőség nyílik kényelmes ülőhelyet foglalni a felvonulás vonalán elhelyezett tribünükön és lelátókon, ahonnan zavartalan kilátás nyílik a tánc- és mazsorettcsoportokra, művészeti produkciókra és a virágkocsikra. A Rózsa utcai Schaeffler- és a Kölcsey Központ lelátókra a jegyértékesítés már elindult, érdemes mihamarabb lecsapni a jegyekre.
A fesztivál nélkülözhetetlen eleme a növények, virágok bemutatása. Az újdonságokról egyelőre annyit árult el Mészáros Réka, hogy elindul a „Virágos város” nevet viselő projekt, melynek célja, hogy virágba boruljon Debrecen: felvirágozzák a köztereket, a villamosokat és a villamosmegállókat, feldíszítik a köztéri szobrokat, városszerte buja virágszobrok debütálnak, továbbá attraktív hűsítőpontokat helyeznek ki a forgalmas terekre. A projekt célja egy zöldebb, növényekkel tarkított, élettel teli városi nyüzsgés, belvárosi oázis megteremtése, melyhez várják a csatlakozni kívánó belvárosi kávézók, éttermek és üzletek jelentkezését, azért, hogy közös összefogással egy teljes virágos élményt és ámulatba ejtő, csalogató atmoszférát nyújthasson a város az ide érkező látogatóknak.
A Debreceni Virágkarnevál információi és a lelátókra szóló jegyek a folyamatosan frissülő weboldalon érhetőek el.
Fotó: Trilite Stúdió