2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Színes

Idén folytatódik a kaposvári óvodások állatkert-látogatási programja

Folytatódik Kaposvár Minden gyermek jusson el az állatkertbe elnevezésű programja, idén 609 nagycsoportos óvodás utazhat szüleivel és óvónőkkel a Pécsi Állatkertbe - mondta a somogyi megyeszékhely polgármestere hétfőn az MTI-nek.

  • Idén folytatódik a kaposvári óvodások állatkert-látogatási programja

Szita Károly abból az alkalomból, hogy a gyermekek idei első csoportja hétfőn látogatást tett az állatkertben, elmondta: minden nagycsoportos az iskolától búcsúzva, a város ajándékaként kapja a kirándulást, erre az önkormányzat évi 5 millió forintot különít el a költségvetésében.

2018-ban és 2019-ben kísérőkkel együtt egyaránt 1300-an jutottak el így Pécsre, tavaly és tavalyelőtt a pandémia miatt nem mehettek a gyermekek, helyette városi strandbelépőt kaptak - tette hozzá.

A politikus emlékeztetett arra, hogy Kaposvár korábban több szabadidős, valamint a gyermekek egészségét szem előtt tartó programot indított. Ilyen az, amelyik azt célozza, hogy minden gyermek tanuljon meg úszni és az, amelyben tanórai keretek között korcsolyáznak.

Az úszásprogram több mint egy évtizede kezdődött azzal a szándékkal, hogy óvodáskortól az általános iskola második osztályáig minden kaposvári gyerek sajátítson el legalább két úszásnemet - ismertette Szita Károly, jelezve, nagyon büszke rá, hogy a kezdeményezés országos lett, a kaposvári gyerekek ma már a nemzeti úszóprogram részeként tanulhatnak úszni.

Ezek is érdekelhetik

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!