Az anyacsillag a Ross 508, ami egy tőlünk relatíve közel, mindössze 36,5 fényévre található halvány, vörös törpecsillag. A körülötte keringő bolygó tömege négyszerese a Földének. Tömege alapján a kutatók azt feltételezik, kőzet- és nem gázbolygó lehet.
A most felfedezett szuperföldet a kutatók Ross 508 b-nek keresztelték el. Bár a lakható övezetben kering, vagyis elviekben pozíciója lehetővé tenné a folyékony víz jelenlétét a felszínen, a szakértők még vizsgálják, hogy a Földhöz hasonló életformák lehetnek-e rajta, ennek eldöntéséhez további vizsgálatokra van szükség.
A ROSS 508 B-T A JAPÁN SUBARU TÁVCSŐVEL FEDEZTÉK FEL.
Az idegen bolygók megtalálásának leghatékonyabb módja az úgynevezett tranzitmódszer. Ennek lényege, hogy amikor a bolygó elhalad a csillaga előtt, kitakar valamennyit annak fényéből, és a műszerek ezt az elhalványulást érzékelik. A halványulás mértékéből kiszámítható a bolygó tömege is.
Eddig 3858 Naprendszeren túli bolygót észleltek a tranzitmódszer segítségével.
A másik bolygókeresési metódus a radiális sebességmérésen alapul; a keringő bolygó gravitációs hatására a csillag színképvonalai Doppler-eltolódást mutatnak, a műszerek pedig ezt detektálják.
EZ A TECHNIKA JOBB A TRANZITMÓDSZERNÉL, MERT KISEBB, SZÉLESEBB KERINGÉSI PÁLYÁVAL RENDELKEZŐ BOLYGÓKAT IS FEL LEHET FEDEZNI VELE.
A Ross 508 b-t is radiális sebességméréssel sikerült megtalálni. A bolygó 10,75 nap alatt kerüli meg csillagát.
Fotó: SCIENCE PHOTO LIBRARY