"Nagy büszkeséggel tölt el, és komoly felelősség, hogy én lehetek az első civil koreai, aki eljut a Holdhoz" - hangsúlyozta TOP egy videóban, amit a bejelentés után posztolt a közösségi médiára.
A kilenc főből álló legénység tagja Steve Aoki amerikai DJ is.
A 47 éves Maezava volt az első japán magánszemély, aki eljutott a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A milliárdos pénteken a Twitteren nevezte meg azokat, akik vele tarthatnak 2023-ra tervezett űrutazásán az Elon Musk vállalata által kifejlesztett SpaceX űrhajóval.
A legénység tagjait az expedícióra jelentkező mintegy egymillió ember közül választották ki. A Holdat megkerülő, egyhetes űrutazás költségeit Maezava állja.
A fedélzeten lesz még Rhiannon Adam ír fotós, Dev Joshi indiai színész és Tim Dodd amerikai youtuber, aki rakétatudománnyal kapcsolatos tartalmakat készít a közösségi platformra. a cseh koreográfus Yemi A.D., Karim Iliya brit fotós és Brendan Hall amerikai dokumentumfilmes is.
Maezava azt is közölte, a legénység két tartalék tagja a japán táncos, Miju és Kaithlyn Farrington amerikai snowbordos lesz.
A Zozo Inc. online divatvállalkozásból meggazdagodott milliárdos tavaly márciusban invitálta meg a vállalkozókedvű, önmagukat művésznek tekintő embereket, hogy tartsanak vele az űrbe. Kifejtette: a jelentkezőktől azt várja, hogy az űrutazás kitágítsa művészeti tevékenységük határait, és az út célja végső soron, hogy segítse az emberiséget és a társadalmat.
MTI