2023. 09. 26. Kedd Jusztina napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szomszédaink a magyarok - Auzstria, Horvátország, Szlovénia 03:00

Színes

Bárhol lehet mostanra a Kiskunhalasnál látott nagymacska

Szerdán vette fel egy kamera Kiskunhalas határában, ahogy egy pumához hasonló, fekete színű nagymacska sétál egy szántóföldön, közel egy úthoz és egy építkezéshez. Szakemberek szerint az állat akár 180 centi hosszú is lehet, és ha jó kondiban van, akkor több 10 kilométer is megtehetett a felvétel óta.

  • Bárhol lehet mostanra a Kiskunhalasnál látott nagymacska

A nagymacskát egy kamera vette fel szerdán, amint egy építkezéshez közeli szántóföldön sétál át Kiskunhalas szélén. A Kecskeméti Médiacentrum úgy tudja, hogy a rendőrség megkezdte az állat felkutatását – írja a hiros.hu.

A Szegedi Vadaspark szakemberei

az elsődleges információk alapján nem tartják kizártnak, hogy egy fekete párducról van szó.

Azt egyelőre nem lehet biztosan tudni, hogy az állat hogyan került Kiskunhalasra.

nem lehet kizárni, hogy illegálisan tartották valahol, de az is lehetséges, Szerbiából jött át.

A Kecskeméti Vadaspark igazgatója, Tokovics Tamás a lapnak elmondta, hogy a felvétel alapján a nagymacska jó kondiban van, vagyis

több 10 kilométert is megtehetett szerda óta. nem lehet pontosan tudni, hol lehet.

A helyi mezőőrök vadkamerákat tesznek ki a területen.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!