2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Színes

Amire büszkék lehetünk

„Itt van az ősz, itt van újra, / S szép, mint mindig, énnekem. / Tudja isten, hogy mi okból / Szeretem? de szeretem” – írta Petőfi Sándor. Erre a felvetésre többen így válaszolnak: ezt az évszakot a szüret és a bor miatt szeretik. Nem véletlen, hiszen az ősz a borturizmus időszaka is.

Ez a nedű nem új keletű. Ismert kutatások alapján a Kaukázus környékén már Kr. e. 5000 körül ismerték és termelték az apró szemű ligeti szőlőt és ebből nemesítették ki később a kerti változatát. A kereszténység elterjedése is nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a borkultúra fejlődjön, hiszen a szertartások elmaradhatatlan kelléke volt a misebor.

A világban jelenleg közel 10 milliárd hektáron telepítenek szőlőt, amelynek a 70 százaléka Európában van. Hazánk már a honfoglalás előtt ismert és kedvelt borvidék volt. Az első szőlővesszőket a kelták, majd a rómaiak ültették, főként a Balaton-felvidéken és a Duna mentén. II. Rákóczi Ferenc Magyarország legnagyobb földbirtokosaként a Tokaj-hegyalja tulajdonosa is volt. Az eladott bor árából fegyvereket vásárolt, illetve ezzel a borral látta el a harcoló csapatokat is. A bor már akkor is sikereket ért el. Az 1863-as hamburgi világkiállításon első díjat nyertek a magyar borok.

A magyar bor ma is világhírű. A 2013-as londoni Descantes World Wine Awardson - a világ legnagyobb borversenyén – Sauska Krisztián egyik villányi küvéje a bordói házasítások 15 font felett elnevezésű kategória nagydíját hozta el. Magyarországon ma is nagy hagyományú a borkultúra. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ilyenkor előszeretettel szerveznek pincelátogatásokat, borkóstolókat. Ezek mind jelentősen hozzájárulnak a turizmus fejlődéséhez. Nem véletlen hát, hogy ez az ágazat az idegenforgalom legdinamikusabban fejlődő területe. A Balaton környékét ősszel nem a fürdőzők, hanem a minőségi borokat és a gasztronómiai élvezeteket kedvelő turisták árasztják el.


Bár a bor termelése manapság már egyre inkább nagyüzemben zajlik, azért akadnak még olyan gazdaságok, ahol hagyományosan, minimálisan gépiesítve, különös odafigyeléssel szüretelnek és palackoznak. Ilyen hely Csopak is, amely a kézműves borászat egyik fellegvára. Itt a metszéstől a címke felragasztásáig minden kézzel történik. A terület jellegzetes fehérborszőlői többek között az olaszrizling, a rajnai rizling és a tramini. A csopaki rizlingek jellegzetesen elegánsak, finom savaik összetettek. A bor mellett a lenyűgöző balatoni látkép, a Tihanyi-félsziget és a hangulatos építészet is vonzza a vendégeket, akik szívesen ízlelik meg a bort a borházak, présházak és a nem mindennapi pincék falain belül.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!