2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Színes

90 éves járművet is megcsodálhattak a veterán autó-motor találkozón

23. alkalommal rendeztek nemzetközi veterán autó-motor találkozót Zalaegerszegen. Az eseményen közel 100 négy- és kétkerekű érkezett az ország szinte minden pontjáról. Az idei mustra legöregebb járművének kora meghaladta a 90 évet.

  • 90 éves járművet is megcsodálhattak a veterán autó-motor találkozón

Öreg, de kifogástalan állapotú járgányok lepték el a zalai megyeszékhely utcáit vasárnap reggel. A látványos felvonulás után az érdeklődők közelről is megcsodálhatták őket, köztük például ezt az 1928-ban gyártott Fordot.

„3300 köbcentis, 40 lóerős, 105 kilométer a végsebessége, három sebességfokozata van rugózatos fékkel rendelkezik. Az autót 10 éve vásároltam Magyarországon, de Dániából hozták be” – mondta Pálfy Márton.

A motorok szerelmeseinek sem kellett csalódniuk, hiszen a több, mint 90 éves példányokból ezúttal sem volt hiány.

„Húszas éveknek az egyik legmodernebb, legkörszerűbb motorja volt az Ariel 28-as sorozata. Négy modelljük volt, ez az ötszázas OHV sporttúra kivitele. 22 lóerős és hát egy superbike volt a maga idejébe” – magyarázta Vaczkó Zoltán.

A rendezvény célja, hogy bemutassa azokat a ritkaságokat, melyeket elsősorban az egykori KGST országokban gyártottak.

„Meg szeretnénk mutatni ezeket a nem létező autókat azoknak az embereknek, vagy fiataloknak, akik még nem ismerték ezeket. Meg ugye volt olyan, hogy Csehszlovákiában gyártott autók, ami már nem Csehszlovákia, mert széthullott, lett Szlovákia és Csehország. Illetve a Szovjetunió. Ugye már Oroszország, és onnan is van egy nagyon szép autó, például a Csajka” – mondta Baki Árpád, a Zalaegerszegi Veterán Autó-Motor Klub elnöke.

Azok, akik élesben is tesztelni szerették volna járművüket, szlalomversenyen mutathatták meg tehetségüket.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!