2024. 04. 21. Vasárnap Konrád napja
Jelenleg a TV-ben:

A Pál utcai fiúk

Következik:

Híradó 15:10

Megtizedelte a Kékszalag indulóit a vihar

2016. július 14., csütörtök 13:22, frissítve: csütörtök 15:55

A Balatont megkerülő vitorlásversenyen a várt 600 helyett 500-nál kevesebb hajó indult el. A rossz időre a szervezők előre figyelmeztették a versenyzőket.

A vihar a Kékszalag rajtja előtt tépázta meg Balatonfüredet. Egy vadonatúj katamaránt a kikötőben borított fel a szél, a vitorlás nem tudott elindulni a tókerülő versenyen. A szervezők előre közölték a versenyzőkkel, hogy az időjárással meggyűlhet a bajuk.

„Mi évek óta versenyzünk. Ide azért kell egyfajta tudás, ehhez a szélhez, ehhez a versenyhez. Itt nem tudjuk sajnos azt megcsinálni, hogy egy rozéval mosolyogva kijövünk, koncentrálnunk kell, és gyakorlatilag 24 órán keresztül – vagy 32, ki hogy – oda kell figyelni, és 110 százalékot kell nyújtani” – mondta Rozner Tamás kormányos.

A füredi kikötőben vízi bemutatóval szórakoztatták a rajtra váró közönséget. 450 hajó indult útnak, 48 órán belül kell megkerülniük a Balatont.

„A katamaránok között van olyan, amelyik úgynevezett foileres, tehát képes arra, hogy az uszonyára, mint egy szárnyashajó, kiemelje a szél alatti testét is. Ha kicsit gyengébb a szél, hátrányban van, nagyobb az ellenállása a víz alatt, amikor még nem emelkedik ki, de ha ki tud emelkedni, akkor nagyon gyors tud lenni” – magyarázta Ruják István, a Magyar Vitorlásszövetség szakkommentátora.

Az első Kékszalagot 1934-ben rendezték.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!