2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Sport

Vívó-vb: Szatmári elődöntős, ezzel biztos érmes

A kardozó Szatmári András bejutott az elődöntőbe, ezzel már biztos érmes a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon. A 2017-es vb magyar aranyérmese a negyeddöntőben a Gémesi Csanádot búcsúztató Eli Dershwitzcel mérkőzött.

  • Vívó-vb: Szatmári elődöntős, ezzel biztos érmes

A világranglista amerikai éllovasa, aki tavaly ezüstérmes volt, nem adta meg magát könnyen, az egyperces szünet még az ő 8-6-os vezetésénél kezdődött. Csakhogy a pihenőt követően Szatmári felpörgette magát, jó ritmusban indította támadásait, sorozatban hat tust adott. Ezzel gyakorlatilag el is dőlt az asszó, mert az amerikai kardozó 12-8-as magyar vezetésnél már nem igazán hitt a fordításban. Szatmári nagyszerű formában vívott, amit jól szemléltetett, hogy amikor megérezte, mit kell csinálnia, azt határozottan vitte végig, illetve látványos védés-visszavágásból is szerzett pontokat.

"Hazai közönség előtt szerettem volna érmet nyerni, ez már sikerült. Nem volt teher a számomra, hogy közben a társaim kiestek, ez egyéni verseny, próbáltam kizárni, mi történik a többiekkel. Hat-nyolc után nehéz volt fejben és fizikálisan is összeszedni magam, de akkor azt mondtam magamnak, még mindent bele kell adni, utána úgyis pihenő jön" - mondta Szatmári, aki a kiírás szerint 19.20-kor vív a döntőért az iráni Mojtaba Abedinivel.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!