A 25 éves holland pilótának ez az idei ötödik és pályafutása 25. pole pozíciója.
A zuhogó esőben záruló időmérőn meglepetésre Nico Hülkenberg, a Haas német versenyzője szerezte meg a második rajtkockát, míg a harmadik pozícióból majd a kétszeres vb-győztes Fernando Alonso, az Aston Martin spanyol pilótája startolhat.
A változékony időjárási körülmények között lebonyolított időmérő második szakaszában a másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Péreznek, valamint a Ferrari monacói versenyzőjének, Charles Leclerc-nek sem sikerült továbbjutnia az első tíz közé. Az utolsó részben Oscar Piastri (McLaren) kisebb balesete miatt néhány perc erejéig piros zászlóval félbeszakították a kvalifikációt, Hülkenbergnek másodpercekkel ezt megelőzően sikerült megfutnia a második köridőt.
A 70 körös Kanadai Nagydíj vasárnap magyar idő szerint 20 órakor kezdődik.
A teljes rajtsorrend:
---------------------
1. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Nico Hülkenberg (német, Haas)
2. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
3. sor:
George Russell (brit, Mercedes)
Esteban Ocon (francia, Alpine)
4. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
5. sor:
Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
6. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
7. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Kevin Magnussen (dán, Haas)
8. sor:
Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
9. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpine)
Nyck de Vries (holland, Alpha Tauri)
10. sor:
Logan Sargeant (kanadai, Williams)
Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)
BORÍTÓKÉP: Max Verstappen, a Red Bull Racing holland versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Kanadai Nagydíjának harmadik szabadedzésén a montreali Gilles Villeneuve pályán 2023. június 17-én (MTI)