2020. december 3.,
csütörtök, Ferenc, Olívia napja

Valter Attila történelmet ír

Hír TV

2020. október 27., kedd 16:31

Legutóbb 13 évvel ezelőtt vett részt magyar versenyző a világ három, valóban meghatározó jelentőségű (más sportágakra lefordítva: Bajnokok Ligája, vagy éppen a Grand Slam tornák szintje), országúti kerékpárverseny, azaz a Tour de France, a Giro d’ Italia, illetve a Vuelta a Espana egyikén. Akkor, több mint egy évtizeddel ezelőtt az a Bodrogi László indult el a Vueltán, aki korábban, 2002-ben rangos, összetett 62. helyezést ért el a Tour de France-on. Azóta magyar versenyzőért nem volt alkalmunk szorítani.

 

Vasárnap a mindössze 22 éves Valter Attila a szokatlan módon ősszel, azaz nem ritkán mínuszokban, hóborította háromezres csúcsok környezetében megrendezett, három hét alatt mintegy három és fél ezer kilométer távot, illetve negyvenezer méter szintet teljesítő, igencsak embert próbáló Giro d’ Italia versenyen az összetett 27. helyen végzett. Ennek a brutális kihívásnak a teljesítése önmagában akkor is nagy szó lenne, ha Attila a 218 induló közül a 217. helyet szerezte volna meg. Mindezt úgy, hogy soha előtte nem indult még ekkora igénybevételt jelentő, három hétig folyamatosan zajló versenyen. Ilyen sikeresen magyar kerékpáros még soha nem szerepelt a három nagy verseny egyikén sem.

Túlzás nélkül jelenthetjük ki: a magyar kerékpársport legnagyobb sikersorozatát írja idén ez a fiatal versenyző. Emlékezzünk: alig több mint egy hónappal ezelőtt nyerte meg ugyanő 15 év után újra magyar versenyzőként a Tour’d Hongrie elnevezésű, Európában évről-évre egyre magasabban jegyzett hazai kerékpáros versenyt (https://www.facebook.com/ permalink.php?id= 110351290574607&story_fbid= 166434651632937).

Le a kalappal. Jóllehet nem tisztem a jelölés és a döntéshozatalban sem veszek részt, de illő tisztelettel, és talán nem is minden alap nélkül javasolnám Valter Attilát a címről döntő sportújságírók figyelmébe az év sportolója díj odaítélése alkalmával.

Érdekes egybeesés, hogy épp a Giro az a verseny, amely a rendezővel történt előzetes megállapodás szerint 2020-ban Magyarországról indult volna, azaz az első néhány napban a fél világ – Szicília helyett – hazánk tájait csodálhatta volna az esztergomi bazilikától a pannonhalmi, a következő napon pedig a tihanyi apátságig sokat megmutatva az országból. Sajnos, nem így lett. Tavasszal az idei verseny lemondásáról nehéz, de felelősségteljes döntés született, hiszen nem kevés pénzbe kerül ezt a versenyt idehozni, a járványhelyzet alakulása pedig nem volt előre megjósolható. Jövőre a Giro a tervek szerint újra tavasszal lesz. Addig kétséges, hogy az ország jelentős része meg tudja-e kapni a még (tömeg)gyártás alatt sem lévő oltóanyagok bármelyikét is, ráadásul az olasz rendezők már nyilatkoztak is arról, hogy a ’21-es verseny nyitányát nem viszik el Olaszországból. Valter Attila sikere, illetve a nehézségek ellenére is kimagasló nézettségű idei verseny ugyanakkor megmutatta: érdemes komolyan fontolóra venni a 2022-es tavaszi nyitány hazai megrendezését. Komoly lökést adna a kerékpársport hazai népszerűségén, a közlekedési kultúra javulásán, a kluboknál felbukkanó számtalan tehetséges gyereken túl a gazdaságnak és a járvány után kibontakozó turizmusnak is.

(Fotó: CCC Team, Valter Attila)

Hír TV