2024. 05. 18. Szombat Erik, Alexandra napja
Jelenleg a TV-ben:

Egy bolond százat csinál

Következik:

Szélesvásznú történelem - Egy bolond százat csinál 22:00

Sport

Újabb pofonba szaladt bele a Liverpool

Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool nagy meglepetésre hazai pályán 1-0-ra kikapott a Crystal Palace-tól az angol labdarúgó-bajnokság 33. fordulójában, ezzel lépéshátrányba került a bajnoki címért zajló versenyfutásban.

  • Újabb pofonba szaladt bele a Liverpool

A magyar válogatott csapatkapitányát a szünetben küldte be Jürgen Klopp vezetőedző, miután az első félidőben a vendégek rengeteg gyors kontrát vezettek, sok gólhelyzetet alakítottak ki, amelyek közül Eberechi Eze révén egyet gólra váltottak.

A fordulás után már jobban játszott a Liverpool, de játékosai minden gólhelyzetüket kihagyták, így

az Atalanta elleni, csütörtöki 3-0-s Európa-liga vereséget követően egymás után másodszor is kikaptak.

A Vörösök labdarúgói a lefújás után fejüket fogták csalódottságukban, ugyanis jelenleg kétpontos hátrányban vannak a címvédő Manchester Cityvel szemben.

A szintén El-negyeddöntős West Ham United is odahaza kapott ki, David Moyes csapatát a Fulham verte 2-0-ra.

Fotó: Szoboszlai Dominik, a Liverpool (j) és Daniel Munoz, a Crystal Palace játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én.

MTI/AP/Jon Super

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Megvan Szoboszlaiék új vezetőedzője

Megvan Szoboszlaiék új vezetőedzője

A jelenleg a Feyenoordot irányító holland Arne Slot váltja Jürgen Kloppot a Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzői posztján.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!