A fináléban az elmúlt három kiírásban győztes Ferencváros a vele együtt 15 elsőséggel csúcstartó, Bajnokok Ligája-címvédő Győrrel csap össze 15.45-től a Multifunkciós Csarnokban.
Török Bódog női Magyar Kupa, négyes döntő, a 3. helyért:
Moyra-Budaörs - Motherson Mosonmagyaróvári KC 22-18 (9-9)
--------------------------------------------------------
lövések/gólok: 43/22, illetve 42/18
gólok hétméteresből: 5/4, illetve 2/2
kiállítások: 4, illetve 12 perc
A bronzmérkőzések általános lélektanával szemben ezúttal nem csalódott csapatok léptek pályára a harmadik helyért, mivel a története első négyes döntőjében szereplő Budaörs, valamint a tavaly negyedik Mosonmagyaróvár is az első kupaérméért szállt harcba. A felek előző hat egymás elleni találkozója mosonmagyaróvári sikerrel zárult.
A találkozó előtt az elmúlt év legjobb felnőtt és utánpótlás női strandkézilabdázóját díjazták, előbbit a bronzmeccsen is érdekelt budaörsi kapus, Vártok Ramóna vehette át.
Sem az iram, sem a színvonal nem volt magas a mérkőzés elején, mindkét csapat sok hibával kézilabdázott. Korán kettős emberelőnybe került bő egy percre a Budaörs, azonban nem tudott élni a lehetőséggel. Akárcsak a szombati elődöntőben, a Budaörsben ezúttal is Uhrin Lili szerezte csapata első három gólját. A Mosonmagyaróvár 3-0-s sorozattal 6-3-ra tudott ellépni a 17. percre, innen gyorsan egy találatra közelített a Budaörs (6-5). Az egyenlítésért többször is támadhatott, végül időntúli hétméteressel a szünetre érte utol a Mosonmagyaróvárt, amelyben Ines Ivancok hatszor volt eredményes az első félidőben. A játék minőségét jól jelezte, hogy a levonuló csapatokat a nézőtérről több elégedetlen hangvételű, kritikus bekiabálás kísérte az öltözőbe.
A fordulást követően, 12-11-nél először vezetett a Budaörs, amely hét a hat elleni játékra váltott támadásban, s erre is alapozva 3-0-s sorozattal 15-12-re távolodott. A záró tíz percen belül járt már az összecsapás, mikor az addigi legnagyobb különbséget kialakítva 18-13-ra módosította az állást a Budaörs, amelyet a hajrában három találatra tudott megközelíteni a Mosonmagyaróvár, a végére pedig négygólos különbség alakult ki.
A Budaörs sikeréből a bronzmeccs legjobbjának választott Vártok Ramóna 15 védéssel, közel ötven százalékos hatékonysági mutatóval, Uhrin Lili pedig hét találattal vette ki a részét. A mosonmagyaróvári Ines Ivancok nyolcszor volt eredményes, Mélanie Halter kilenc lövést hárított.
Fotó: A bronzérmes Moyra-Budaörs játékosai ünnepelnek, miután győztek a Motherson-Mosonmagyaróvári KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa harmadik helyéért játszott mérkőzésen a Tatabányai Multifunkciós Csarnokban 2025. március 2-án. MTI/Bodnár Boglárka