A 37 éves védekezőspecialista immár nyolcszoros kupagyőztesnek mondhatja magát, miután csapata, az FTC vasárnap megvédte címét. A fővárosiak a tatabányai finálé rendes játékidejében csak egyszer vezettek a BL-címvédő Győri Audi ETO KC ellen, 1-0-nál, ám az utolsó 15 és fél percben csak egy gólt kaptak, ezt kihasználva egyenlítettek, a hétméterespárbajt pedig 2-1-re megnyerték.
Tomori az MTI-nek elmondta: szerinte az volt a kulcs a részükről, amit hat hónap alatt össze tudtak rakni védekezésben és támadásban. Hozzátette, ezúttal Valerija Maszlova is sok lehetőséget kapott, így több olyan játékos volt a pályán, aki képes gólokat lőni, lendíteni a csapaton.
"Nagyon sok alternatíva van. Tavaly nagyon kevesen voltunk, most sokan vagyunk, és úgy érzem, kezdünk feljönni, most már minden poszton van két erős emberünk" - vélekedett.
Hozzáfűzte, vasárnap Darija Dmitrijeva hiányzott, mint karmester, de így is sok opciójuk van, és a csereként beálló játékosok mindig tudnak lendíteni a csapaton.
"Talán ez lehet a mi pluszunk a szezon végére, a nagy meccsekre, és bízom benne, hogy ez ki is fog jönni" - tette hozzá.
A volt válogatott játékos kiemelte, hogy egyrészt mérföldkő volt számukra az FTC 16. Magyar Kupa-győzelme, másrészt egy ilyen meccs - amelyen végig vezetett az ellenfél, de ők a végén vissza tudtak kapaszkodni - visszajelzés, hogy jó úton járnak.
"Nagyon meg akartuk nyerni a kupát. Úgy érzem, ez csapatmorálban is sokat fog lendíteni rajtunk, és még nagyobb önbizalmat ad a BL-re" - mondta.
A Ferencváros a norvég Storhamar HE és a dán Odense HB párharcának győztesével találkozik a BL negyeddöntőjében. Tomori szerint az Odense lesz az ellenfelük, és bár "nagyon komoly feladatnak" nevezte, hogy a dánokkal szemben továbbjussanak, azért már a budapesti négyes döntőre is előretekintett egy gondolat erejéig.
"Szerintem most a Győr sokkal jobb formában van, mint ősszel. Reméljük, a BL négyes döntőjében is ugyanígy a döntőben harcolhatunk majd egymással, az egy nagyon komoly mérkőzés lenne" - vélekedett.
MTI