A mérkőzést az ország délkeleti részében fekvő N'Zérékoréban rendezték.
A tragédia pontos oka egyelőre nem ismert. Az AFP francia hírügynökség egy szemtanútól úgy értesült, hogy a verekedést a bíró egyik döntése váltotta ki, amelynek nyomán a szurkolók berohantak a játéktérre, majd sokan pánikba esve igyekeztek elhagyni a helyszínt.
Amadou Oury Bah miniszterelnök az X-en részvétét fejezte ki a halálos áldozatok miatt, és közölte, hogy a hatóságok mindent megtesznek a rend helyreállítása érdekében. "A kormány folyamatosan figyeli a helyzetet, és higgadtságra szólít annak érdekében, hogy az egészségügyi szakemberek hatékonyan tudjanak segítséget nyújtani a sérülteknek" - fogalmazott.
Kórházi illetékesek a francia hírügynökségnek azt mondták, hogy a halálos áldozatok száma a százat is elérheti.
Fotó: Shutterstock