A 23 esztendős magyar bringás az összetett ötödik helyéről várta a rajtot, és a remek startot követően tagja volt az élmezőnynek. Az esőtől feláztatott és sáros, szűk pályán nehéz volt előzni, Vasnak ez mégis sikerült, hamar az élre állt, az első két körben ott is tekert. Az ötkörös viadal harmadik körére a riválisok közül hárman utolérték, négyesük messze az üldözők előtt tekert, akik között a világ- és Európa-bajnok Fem van Empel bukott.
Az utolsó körre picit szétszakadt csoportban Vas harmadik helyen tempózott, egy technikás részt remekül megoldva az élre állt, miközben az ellenfelek közül volt, aki még ebben a körben is kerékpárcserére kényszerült, ezt Vasnak csak egyszer kellett megtennie a verseny alatt. A hegyikerékpárban világbajnok Puck Pieterse bukás miatt leszakadt az élbolyról, Vas pedig a hajrában is kitartott a meredek rézsűkön, felázott homokos részeken is, és bár az U23-as világbajnok Zoe Bäckstedt a végén sprintelésre kényszerítette, így is győzni tudott. Harmadikként a szakág 2021 vb-aranyérmese, Lucinda Brand ért be.
Ezzel Vas 2021 októbere, az Overijsében aratott diadala után második vk-viadalán ünnepelhetett, és csendült fel neki a Himnusz. A magyar bajnok Bruchner Regina (MVM VESC) az 58. lett közel kilenc és fél perc hátránnyal.
A férfiak futama - Takács Zsomborral és a magyar bajnok Vas Barnabással - 15.10-kor rajtol.
A vk-sorozat vasárnap a hollandiai Hoogerheidében zárul.
Eredmény (a vk eredményközlője alapján):
1. Vas Blanka (SD Worx-Protime) 48:58 perc
2. Zoe Bäckstedt (brit, Canyon//SRAM) 1 másodperc hátrány
3. Lucinda Brand (holland, Baloise Glowi Lions) 12 mp h.
...58. Bruchner Regina (MVM VESC) 9:35 p h.
Forrás: MTI
Fotó: Canva