2024. 10. 15. Kedd Teréz napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Komment 06:00

Sport

Szoboszlai: Voltunk már gödörben, de akkor sem ingott meg a játékosok bizalma a főnök felé

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a kapott nagy pofon után "tökösnek" kell lennie a magyar labdarúgó-válogatottnak, hogy legyőzze kedden a bosnyák csapatot a Nemzetek Ligája második fordulójában.

  • Szoboszlai: Voltunk már gödörben, de akkor sem ingott meg a játékosok bizalma a főnök felé

"A pofontól még ég az arcunk, de túl kell lépni a németországi 5-0-s vereségen, hogy ne égő arccal lépjünk pályára. Most kell tökösnek lenni" - jelentette ki a hétfői sajtótájékoztatón a 60. születésnapját ünneplő szakvezető, aki kifejtette, a 2021-es Európa-bajnokság után is hullámvölgybe került a nemzeti együttes, amikor 4-0-ra kikapott Angliától, de akkor is sikerült felállni a padlóról.

A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz tréner úgy vélte, kommunikációs téren volt félreértés, ezért vállalja a felelősséget. Azt kérték a játékosoktól, hogy az első 15 percben ne hagyják kibontakozni az ellenfelet, de azért nem tudja vállalni a felelősséget, hogy utána minden párharcot elvesztettek. Hozzátette, a modern futballra jellemző magas letámadás azzal a kockázattal jár, hogy "megnyúlnak a vonalak", az olyan ellenfelek, mint a csoportriválisok közül a német és a holland, ezeket könyörtelenül ki tudják használni.

"Az egyedüli kiutat a mostani hullámvölgyből a győzelem jelentené kedd este. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű a düsseldorfi meccs, de ez a vereség ránk ég, sötét foltként vetül arra, amit eddig elértünk. Ha tisztán szembenézünk az eredményekkel, akkor a mérleg másik serpenyőjébe nagyon sok pozitív emlék kerül. Remélem, amikor távozunk, akkor pozitív lesz az összmérleg"

- mondta Rossi az MTI érdeklődésére.

Az ellenfélről szólva azt hangoztatta, hogy kemény, fizikális csapat a bosnyák, amelynek ráadásul technikailag és taktikailag is jó képességei vannak az olyan kiemelkedő futballistáknak köszönhetően, mint Edin Dzeko. Rossi elárulta, mindenképpen lesz változtatás a kezdőcsapatban, mert szükség lesz friss emberekre a pályán. Megemlítette, hogy a rivális olyan elitbe tartozó válogatottakkal szemben maradt alul az elmúlt három hónapban, mint az angol, az olasz és legutóbb a holland, a saját csapata viszont nem ezt a szintet képviseli, így nehéz lesz megszerezni a három pontot.

"Volt egy megbeszélés a főnökkel, illetve a játékosok között is. Leültünk megbeszéltük egymás között, amin változtatni kell. Reálisan látni a helyzetünket és visszatérni régi önmagunkhoz" - mondta Szoboszlai Dominik arra a kérdésre, hogy miként reagált csapatkapitányként a Rossi-éra legsúlyosabb vereségére. "Szeretném, ha az öltözőben maradna, ami ott elhangzott. Én voltam a legfiatalabb, de jó beszélgetés volt, jutottunk egy olyan közös nevezőre, ami segíthet a csapatnak".

A Liverpool középpályása úgy vélte, az Eb előtti 14 mérkőzésből álló veretlenségi sorozattal olyan magasra tették a lécet, amivel szinte elvárássá vált, hogy ilyen meccseken is nyerni kell, vagy pontot szerezni. Megnézve a német válogatott keretét szerinte ennél reálisabbnak kell lenni, de persze 5-0-ra nem lehet kikapni. Megjegyezte, új taktikát próbáltak ki, ami nem jött össze, ugyanakkor nem taktika miatt, hanem hiányzott az a küzdőszellem és akarat, amivel korábban sikeresek voltak.

"Változó mi a reális helye a válogatottnak. Sok mindentől függ. A veretlenségi sorozatnál mi voltunk a legjobbak, most az 5-0-s vereség után mi vagyunk a legrosszabbak. Túl szélsőségesek vagyunk. Kedden olyan választ szeretnénk mutatni, hogy újra örömet és vidámságot okozzunk" - mondta Szoboszlai az MTI-nek.

"A reakció a legfontosabb, mit mutatunk egy ötgólos vereség után. Voltunk már gödörben, de akkor sem ingott meg a játékosok bizalma a főnök felé és a főnök bizalma sem a játékosok felé. Ilyen futball, a múlttal nem foglalkozunk, a jövőért csinálunk mindent".

A 23 éves futballistát saját bevallása szerint jobban zavarja, ha a csapatot kritizálják, mintha őt.

"Engem lehet savazni, akkor is minden egyes alkalommal kimegyek a pályára és küzdök. Sokakra viszont rossz hatással lehet, mert mindenkiben van egy kis megfelelési kényszer. Ilyenkor derül ki, hogy valójában ki áll mellettünk" - fogalmazott Szoboszlai.

A bosnyákot a magyarhoz hasonló, harcos, kompakt csapatként jellemezte, ezért szerinte az lesz a döntő, ki akarja jobban a sikert kedd este.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Öt konzul lesz jelen a magyar-boszniai futballmeccs helyszínén + videó

Öt konzul lesz jelen a magyar-boszniai futballmeccs helyszínén + videó

Öt magyar konzul is szolgálatot teljesít a hétfői zenicai Magyarország-Bosznia-Hercegovina labdarúgó-mérkőzéshez kapcsolódóan, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a meccs reggelén Budapesten.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!