2024. 10. 15. Kedd Teréz napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Komment 06:00

Sport

Szoboszlai: büszke vagyok a csapatra

Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya azt mondta, büszke az együttesre és a társaira, mert olyan választ tudtak adni a németektől szombaton elszenvedett 5-0-s vereségre, amire ő maga is számított.

  • Szoboszlai: büszke vagyok a csapatra

A Liverpool 23 éves középpályása a Nemzetek Ligája A divíziójának második fordulós mérkőzése, a Bosznia-Hercegovinával a Puskás Arénában játszott keddi 0-0 után úgy fogalmazott, a csapat elindult a jó irányba, amit folytatni szeretne.

"Természetesen mindenki jobban örült volna a három pontnak, de szerintem nem megszokott, hogy a válogatott egy olyan vereség után, mint amilyen a németországi volt, ennyire motiváltan és ilyen küzdőszellemmel játszik"

- jelentette ki.

Szoboszlai kiemelte, nemcsak az ő szabadrúgásból elért kapufája, hanem az összes kimaradt helyzet "idegesíti", ugyanakkor azt pozitívan kell értékelni, hogy a bosnyákok ellen ilyen sok lehetőséget tudtak kidolgozni.

"Minden szurkolónak köszönjük, aki eljött a stadionba, mert az ilyen nehéz időszakokban van rájuk igazán szükségünk" - fogalmazott, egyúttal azt is elárulta, hogy a mérkőzésen mindent pontosan úgy sikerült megvalósítaniuk, ahogyan azt a kezdő sípszó előtt, illetve a félidőben megbeszélték és eltervezték az öltözőben.

Szoboszlai dicsérte a meccset végigjátszó, mindössze másodszor válogatott Nikitscher Tamást, akinek szombaton - mint mondta - nem volt könnyű dolga a németek ellen beszállni az első válogatottsága alkalmával.

"Le a kalappal előtte, mert ma szerintem olyan teljesítményt nyújtott, amire senki nem számított" - jelentette ki Szoboszlai a kecskeméti futballistáról.

Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia szélsője elmondta, bosszantja, hogy két lövése közül egyikből sem lett gól, mert ha legalább az egyik a hálóban köt ki, akkor a magyar válogatott nagy valószínűséggel megnyerte volna a meccset.

"Az ellenfél meglehetősen passzív volt, átadta a területet, és sajnos a kapusuk volt ma a legjobb közülük, gratulálok neki" - nyilatkozta a 31 éves játékos. "Ennyi helyzet alapján, ha egy góllal is, de nyerni kellett volna, úgyhogy ez most számomra olyan, mint egy vereség. Úgy gondolom, hogy a játékunkkal nem volt probléma, csak az eredményességünkkel."

Nagy elárulta, a hétvége során igyekeztek kielemezni és átbeszélni a németországi mérkőzésen elkövetett hibákat, amelyeken próbáltak javítani, érzése szerint ez sikerült is.

"A szövetségi kapitány is azt mondta, hogy felemelt fejjel távozhatunk a stadionból, mert mindent megtettünk, de természetesen egy kicsit csalódottak vagyunk az eredmény miatt" - mondta a Puskás Akadémia labdarúgója.

A magyarok két kör után egy ponttal a 3. csoport negyedik helyén állnak. Legközelebb október 11-én a hollandokat fogadják, három nappal később pedig Boszniában vendégeskednek.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Öt konzul lesz jelen a magyar-boszniai futballmeccs helyszínén + videó

Öt konzul lesz jelen a magyar-boszniai futballmeccs helyszínén + videó

Öt magyar konzul is szolgálatot teljesít a hétfői zenicai Magyarország-Bosznia-Hercegovina labdarúgó-mérkőzéshez kapcsolódóan, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a meccs reggelén Budapesten.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!