2024. 06. 14. Péntek Vazul napja
Jelenleg a TV-ben:

Honvéd retró 2.

Következik:

Komment 06:00

Sport

Szalai Attila a Hoffenheimnél folytatja

A magyar válogatott Szalai Attila a Hoffenheim labdarúgócsapatában folytatja pályafutását.

  • Szalai Attila a Hoffenheimnél folytatja

A 25 éves védő átigazolását a német klub a közösségi oldalán jelentette be, és a videóban szerepelt Szalai Ádám is, aki 2014 és 2019 között volt a Hoffenheim játékosa. A felvétel tanúsága szerint "egy új Szalai érkezett a városba", aki majd a 41-es számú mezben fog játszani.

A gödi nevelésű középhátvéd a Rapid Wienben lett profi játékos, az osztrák klub után Mezőkövesden, majd a ciprusi Apollon Limasszolban játszott, mielőtt 2021 januárjában Törökországba igazolt, míg a Fenerbahcében 117 mérkőzésen szerepelt.

Szalai Attila négyéves szerződést írt alá, így 2027. június 30-ig kötelezte el magát.

A játékos a klub honlapján elmondta, hogy több lehetőség közül választhatott - a kérők között volt például az Union Berlin is -, és már régóta szerette volna magát kipróbálni a Bundesligában, ezért tudatosan választotta a Hoffenheimet.

"Meggyőződésem, hogy ez a helyes lépés számomra. Az elmúlt hetekben kérdezgettem Szalai Ádámot, és ő csak jó dolgokat mondott a klubról. Rendkívül motivált vagyok, az első naptól kezdve mindent bele fogok adni, és szeretnék minél több sikert elérni a Hoffenheimmel" - fogalmazott.

Sajtóhírek szerint a 35-szörös válogatott Szalai 12 millió euró körüli összegért szerződött a Fenerbahcétól a Bundesligába, ezzel Szoboszlai Dominik (Liverpool, 70 millió euró), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva, 20 millió euró) és Kerkez Milos (Bournemouth, 18 millió euró) után a negyedik legdrágább magyar futballista lett.

Alexander Rosen, a klub vezérigazgatója Szalaival kapcsolatban elmondta, hogy olyan típusú játékos, aki egyesíti a "feltétel nélküli keménységet", a hatalmas fejelési erőt és a hihetetlen mentalitást. Hozzátette, azért is volt fontos az ő megszerzése, mert hasonló kaliberű játékosok - mint például Benjamin Hübner - már nem tagjai a keretnek.

Kiemelte azt is, hogy egyértelmű céljuk volt, hogy stabilizálják a védekezést, és Szalai - "aki nagyszerű srác, és akinek csodálatos karizmája van" - már nemzetközi téren is bizonyított.

 

Borítókép: Facebook.com/TSGHoffenheim.en

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Karácsony Gergely a főpolgármester-választás megismétlését kéri + videó

Karácsony Gergely a főpolgármester-választás megismétlését kéri + videó

A Napi aktuális vendége Szalai Szilárd a Pesti Srácok újságírója és Sarkadi-Illyés Csaba az Economx újságírója volt, akikkel M. Dobos Marianne műsorvezető ezekről a témákról beszélgetett: A Tisza Párt az európai Néppárthoz csatlakozna, Vitézy Dávid: türelemmel várjuk az újraszámlálás eredményét, Karácsony Gergely a főpolgármester-választás megismétlését kéri.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!