2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Sport

Siker a budapesti cselgáncs-Európa-bajnokság

Elégedett a budapesti cselgáncs-Európa-bajnoksággal a magyar válogatott szakágvezetője.

Nagy András a Hír Televíziónak elmondta: a három magyar érmet és hat pontszerző helyet hozó tornán a sportolóink kiválóan szerepeltek, és a napi három-négyezres nézőszám is megfelelt a várakozásoknak. Budapest 2017-ben világbajnokságot rendezne, ezért fontos, hogy az Eb-ről a külföldi versenyzők és sportvezetők is elismerően nyilatkoztak.


„Mindenki nagyon meg volt elégedve mind a versennyel, mind a rendezéssel. Nagyon szépen megköszönték, hogy fantasztikus versenyt rendeztünk és hogy itt lehettek. Tegnap volt az Európai Dzsúdószövetségnek értekezlete, beszéltem az elnök úrral, és azt mondta, fantasztikus volt. Még az is elhangzott, hogy talán jobb volt, mint a tavalyi oroszországi Európa-bajnokság” – mondta Nagy András.

Tekintse meg a teljes beszélgetést!

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!