2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Sport

Rövidpályás gyorskorcsolya-vb - A női váltó ötödik, a férfi hetedik lett

A 3000 méteres női váltó ötödik, míg az 5000 méteres férfi staféta hetedik lett vasárnap a rövidpályás gyorskorcsolyázók szöuli világbajnokságán.

  • Rövidpályás gyorskorcsolya-vb - A női váltó ötödik, a férfi hetedik lett

A magyarok 2014 után először maradtak érem nélkül, azóta sorozatban hét vb-n volt legalább egy dobogós helyezésük.

Ezúttal a legjobb szereplés a Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Sziliczei-Német Rebeka összeállítású női váltóhoz fűződik, amely egy esés miatt nem tudott fináléba kerülni a szombati elődöntőből. A kisdöntőt viszont magabiztos versenyzéssel megnyerte az Európa-bajnoki ezüstérmes négyes a japán, a lengyel és az amerikai csapat előtt, így ötödikként zárt. A finálét szoros küzdelemben Hollandia nyerte meg a dél-koreai négyes előtt, így az európai csapat befejező embere, Xandra Velzeboer négy arannyal a vb legeredményesebb versenyzője lett.

A férfi váltó ugyancsak a kisdöntőben volt érdekelt, a Jászapáti Péter, Talabos Attila, Tiborcz Dániel és Varnyú Alex alkotta kvartett nagy csatában Japán és Hollandia mögött, de Lengyelország előtt ért célba, így hetedik lett. Az aranyérem a kínaiak nyakába került.

Egyéniben az 1000 méter küzdelmeit rendezték, de vasárnap már csak a táv Eb-ezüstérmese, Jászapáti Petra volt versenyben, azonban rendkívül nehéz negyeddöntős futamba kapott besorolást. A szegedi versenyző nem tudott bravúrt elérni az 1500 méter aranyérmese, a holland Suzanne Schulting, illetve a szám vk-győztese, a dél-koreai Kim Gilli ellen, így futamnegyedikként nem jutott tovább. A döntőben az 500 méteren is aranyérmes Xandra Velzeboer fölényesen diadalmaskodott. A férfiaknál az 1500 méter világbajnoka, a dél-koreai Park Dzsi Von haladt át elsőként a célvonalon.

Jászapáti Petra 17. lett, míg a selejtezőben kiesett versenyzők közül Tiborcz Dániel 29., Nógrádi Bence 38., Kónya Zsófia pedig 39. helyen végzett.

A vb-k történetének első aranyát 2000 méteres vegyesváltóban a hollandok szerezték meg a kínaiak és az olaszok előtt, a pénteki negyeddöntőben kiesett magyar négyes kilencedik lett.

A világbajnoksággal lezárult a 2022/23-as szezon, a következő - amelyben az olimpiai bajnok Liu-fivérek már kínai színekben versenyeznek - ősszel kezdődik majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!