A nemzeti csapatot 2018 óta irányító, a 2021-es és a 2024-es Eb-re is kijuttató, általános tisztelettel és kitüntetett figyelemmel övezett edző az elmúlt években folyamatosan témát jelentett a médiában, szakmai tevékenysége, kapitányi működésének fordulatai és mindennapjainak publikus eseményei a nyilvánosság szeme előtt zajlottak. Amit aktív magyarországi évei során meg lehetett tudni róla, szinte biztosan megtudtuk, éppen ezért a kerek születésnap alkalmából most életének talán kevéssé ismert szakaszai, a druentói gyermekkorhoz, a felnőtt futballpályafutáshoz és a pozzuoli családi fészekhez kötődő emlékek adják a Nemzeti Sport írása témáját.
A Torino korosztályos csapataiban nevelkedett hátvédtehetség, Marco Rossi az 1983–1984-es idényben, az 1984. március 18-i Torino–Ascoli (0–0) mérkőzésen mutatkozott be a Serie A-ban. A következő évben, 20 évesen a harmadosztályú nápolyi csapat, a Campania játékosa lett, majd a Puteolana, a Catanzaro és a Brescia érintésével 1993-ban a Sampdoriához szerződött. Később szerepelt a mexikói Américában, a német Eintracht Frankfurtban és Olaszországba visszatérve a Piacenzában, az Ospitalettóban és a Salóban is, ám egyértelműen a genovai két évre emlékszik vissza pályafutása csúcsaként.
„Négyen érkeztünk azon a nyáron a Sampdoriához – idézi Ch. Gáll András újságíró a kapitány életrajzi könyvében Marco Rossi szavait. – Gullit, David Platt, Alberigo Evani és én. Nem is kell bizonygatnom, hogy valamennyien jobb futballisták voltak nálam, utólag visszagondolva nem is értem, hogyan voltam képes futballozni azon a szinten. A Sampdoriánál volt klubtársam Roberto Mancini, a korábbi olasz szövetségi kapitány is, akihez a mai napig barátság fűz. Mindenesetre két év alatt 25 bajnokin szóhoz jutottam abban a nagyszerű csapatban, amelynek Sven-Göran Eriksson volt az edzője.”
A teljes cikk a Nemzeti Sport honlapján olvasható.
Fotó: MTI / Facebook - Orbán Viktor
