2024. 06. 18. Kedd Arnold, Levente napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Napindító 07:30

Sport

Rosberget intette le először a kockás zászló

Egymást érték a balesetek a monacói Forma–1-es nagydíjon – a futamot félbe is kellett szakítani. A német Nico Rosberg rajt-cél győzelmet aratott a Mercedesszel, mögötte a Red Bull két pilótája, Sebastian Vettel és Mark Webber végzett. Nico Rosberg apja, Keke Rosberg is nyert Monte-Carlóban, éppen harminc éve.

Óvatosan rajtolt el a mezőny a Monacói Nagydíjon, az első körökben Rosberg, Hamilton, Vettel, Webber, Räikkönen és Alonso volt az első hat sorrendje. A 30. körig nem sok esemény történt, amíg Massa össze nem törte a Ferrariját ugyanott, ahol az edzésen tette. A brazilt kivizsgálásra kórházba kellett szállítani.

A 46. körben egy újabb baleset miatt már félbe is kellett szakítani a versenyt, miután Chilton a palánkhoz szorította Maldonadót, akinek a kocsija lebontotta a gumifalat, a pályát pedig ellepte a törmelék.

Az újabb rajt után a biztonsági autónak a 62. körben kellett újra visszajönnie a pályára, ezúttal Grosjean és Ricciardo ütközése miatt. A 69. körben az élmezőnyre felzárkózó Perez már Raikkönent támadta az 5. helyért, de mindketten rosszul jártak: a mexikóinak a versenye, a Lotus pilótájának pedig a kereke bánta az ütközést. A sorrend az élen a leintésig már nem változott, így a bokszkiállásoknál Hamilton elé kerülő Vettel és Webber előtt Nico Rosber nyerte meg a futamot.

A Monacói Nagydíj másik nagy nyertese Sebastian Vettel, aki már 21 ponttal vezet a világbajnoki pontversenyben Kimi Raikkönen előtt.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Eltört Kylian Mbappé orra

Eltört Kylian Mbappé orra

A francia labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte Ausztriát a németországi Európa-bajnokság csoportkörének hétfői játéknapján.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!