A fővárosi klub hétfőn jelentette be, hogy Pascal Jansen távozása után a 44 éves ír tréner veszi át az Európa-liga alapszakaszában jelenleg továbbjutó helyen álló gárda irányítását. Az FTC honlapjának beszámolója szerint Keane, aki Rory Delap asszisztens edző és Phill Hudson meccselemző személyében hozta magával két segítőjét is, vasárnap este érkezett Budapestre, kedden pedig már utazik a Spanyolországban edzőtáborozó új csapata után.
A tavaly nyáron kinevezett holland trénerrel kapcsolatban Kubatov Gábor elnök múlt héten elárulta, hogy a világ egyik legnagyobb futballkonszernje kivásárolta a szerződéséből, ezért kellett a Ferencvárosnak új vezetőedzőt keresnie.
A 146-szoros válogatott Keane közel húszéves játékospályafutásának legmeghatározóbb időszakát a Tottenham Hotspurnél töltötte, de olyan csapatokban is futballozott, mint a Liverpool, az Internazionale és a Leeds United. Edzői karrierjét az ír válogatottnál kezdte segítőként, vezetőedzőként eddig csak a Makkabi Tel-Avivnál dolgozott. Az izraeli csapattal tavaly bajnoki címet nyert, nyáron azonban távozott posztjáról.
A Ferencváros jövő szerdáig Spanyolországban edzőtáborozik, az első idei tétmeccsét január 23-án játssza, amikor a második számú európai kupasorozat alapszakaszának utolsó előtti fordulójában a német Eintracht Frankfurt vendége lesz.
Az FTC a bajnokságban a második helyen áll, hátránya egy pont az éllovas Puskás Akadémiával szemben, de egy meccsel kevesebbet játszott felcsúti riválisánál.
Fotó: Sebastian Widmann - UEFA/UEFA - Getty Images