2025. 07. 07. Hétfő Apollónia napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Sport

Rengeteg 20 kiló körüli pontyfogásáról érkezik hír

Évek óta folyamatosan nő a balatoni horgászok száma. Van hal a tóban, és most már az is látszik, hogy nagyméretű pontyokat is lehet fogni. A Balaton horgász célú fejlesztése a balatoni halgazdálkodási vállalat feladata, az eredményekről a Siófokon tartott horgászkonferencián számoltak be.

  • Rengeteg 20 kiló körüli pontyfogásáról érkezik hír

Jelenleg a halgazdálkodási törvény kisebb módosításain dolgozik az Agrárminisztérium, de javaslatokat várnak a horgászszövetségektől is – mondta Bitay Márton Örs a horgászkonferencián.

„A kiigazításoknak a döntő többsége az azokat a jogviszonyokat rendezi, ami az egyéni horgász és a horgászszövetségek közötti viszonyokat hivatott valamilyen módon, valamilyen formában a törvényben rendezni. Külön kitérünk arra is, hogy a horgászatból származó bevételekkel miként és hogyan lehet gazdálkodni, hogy oszlik ez meg a horgászszövetségek és az állami halgazdálkodási feladatok között” – jegyezte meg az állami földügyekért felelős államtitkár.

Az elmúlt években többször módosították a balatoni horgászrendet. Az egyik legnagyobb változás a bojlis, behúzó horgászat engedélyezése volt, ennek már látszanak a pozitív hatásai. Rengeteg 20 kilogramm körüli pontyfogásáról érkezik hír, a legnagyobb eddig 31 kilogrammos volt.

„Egy helyi általános horgászmódszerrel horgászó horgász lehet, hogy életében egy ilyet fog. De a remény, hogy bent van a vízben, és látja, hogy ott van bent, ez mindenképpen sarkallja, ösztönzi arra, hogy engedélyt váltson, és eljöjjön a Balaton partjára. Tehát az a két nagy bojlis horgász verseny, ami tavasszal és ősszel megtörténik, és az év közben horgászó bojlis horgászok fotói nyomán érezhetően megnőtt az érdeklődés a balatoni pontyhorgászat irányába. Két éve a Szent István Egyetemmel közreműködve mesterséges süllőfészek kifejlesztése indult el, amivel jók a tapasztalatok” – emelte ki Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője.

A Balatonon horgászcélú halgazdálkodás folyik. Nem csak halat telepítenek, hanem például a süllők szaporodását is próbálják mesterségesen elősegíteni.

„Vannak horgászturisztikai célú projektek is, ebből az egyik, ami hamarosan be fog fejeződni, az a keszthelyi horgászcentrumunknak a létrehozása, ott most már 16 apartman felépült állapotban van, külső-belső munkák vannak vissza, és várhatóan jövő év kora nyári időszakától kezdve üzemeltetni tudjuk majd” – mondta Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

Tavaly 85 ezer horgászjegyet értékesítettek a Balatonon, 10 százalékkal többet mint előző évben. A halgazdálkodási vállalat évente legalább 300 tonna pontyot, és más halféléket is telepít a tóba, hogy pótolják a horgászok által kifogott mennyiséget.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Csíksomlyói lelkésszé nevezték ki Böjte Csaba ferences szerzetest

Csíksomlyói lelkésszé nevezték ki Böjte Csaba ferences szerzetest

Csíksomlyói lelkésszé nevezték ki augusztus elsejétől kezdődően Böjte Csaba ferences szerzetest, aki kerékpáros zarándoklat keretében, az általa alapított gyermekotthonok lakói által kísérve készül megérkezni új állomáshelyére - jelentette be hétfőn Facebook-oldalán.
 Izrael Rafah romjain építene humanitárius várost a gázai lakosságnak – tűzszünet a láthatáron

Izrael Rafah romjain építene humanitárius várost a gázai lakosságnak – tűzszünet a láthatáron

Izrael Katz védelmi miniszter terve szerint a Gázai övezet teljes lakosságát Rafah romjain létrehozandó, szigorúan őrzött humanitárius zónába költöztetnék, amely Hamász-mentes környezetet biztosítana. A zónába csak biztonsági ellenőrzéssel lehetne belépni, a civileket pedig nemzetközi partnerek bevonásával védenék az izraeli támadásoktól. Eközben Donald Trump bejelentése szerint egy 60 napos tűzszünet is körvonalazódik.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!