2024. 04. 13. Szombat Ida napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Sport

Póta Georgina: Próbáltam mindent megtenni, hogy bevethető állapotban legyek

„Kórház a város szélén” – ezekkel a szavakkal értékelt lapunknak Somlyó Gergely, a Budaörsi SC klubelnöke, miután a női asztalitenisz-csapat két meghatározó játékosa, Madarász Dóra és Póta Georgina is sérülten játszott, mégis döntőbe jutottak a portugál Mirandela ellen az Európa-kupában.

  • Póta Georgina: Próbáltam mindent megtenni, hogy bevethető állapotban legyek

Az idegenbeli 3-1-es siker után hazai pályán a 3-2-es vereség is finálét ért a budaörsieknek, akik 2021 és 2023 után kerültek ismét a döntőbe a nemzetközi porondon. De mire is utalt a klubvezető az 1970-es és 80-as évek emblematikus csehszlovák filmsorozatának a címével? Fazekas Mária térdsérülés miatt nem segíthette a társait, Madarász Dóra és Póta Georgina pedig sérülten játszott a portugálok elleni visszavágón. A világranglistán 75. Póta rutinja aranyat ért a 17 éves Matilde Pinto (260.) ellen, így a magabiztos győzelme és a döntőbe kerülés után már felszabadultan nyilatkozott derékfájdalmának történetéről.

"Két hét kényszerpihenő után előző nap fél órát játszottam, hogy kiderüljön mennyire és hogyan tudok mozogni az asztalnál. Egész jól ment, igaz inkább csak kontráztam a pörgetések helyett" – árulta el Póta Budaörsön a Magyar Nemzetnek.

A sportoló így folytatta: "Két hete kezdődött a kálváriám, miután hazatértem a szingapúri Grand Smash-ről, és másnap a három és fél éves kislányommal jöttünk fel a játszótérről, majd ahogy beléptem az ajtón, akkor úgy maradtam. Éreztem, hogy nagy a probléma."

Póta a sérülése után még ütőt sem tudott a kezébe fogni, folyamatosan gyógytornázott és sokat pihent.

"Például lefeküdtem a földre, mert tudom, hogy ilyenkor az segít – tette hozzá, majd így folytatta: "Nem jó ilyenkor puha ágyban aludni vagy meleg vízzel fürdeni, szóval próbáltam mindent megtenni, hogy az elődöntő visszavágójára bevethető állapotban legyek. Arra sem volt garancia, hogy egyáltalán tudok játszani, ahogy az országos bajnokságon sem indultam."

teljes cikk a Magyar Nemzet honlapján olvasható.

 Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Vezércikk - Újabb kínos üggyel kell szembesülnie Magyar Péternek + videó

Vezércikk - Újabb kínos üggyel kell szembesülnie Magyar Péternek + videó

Kétes üzleti ügyei mellett újabb részletekre derült fény Deák Boldizsár múltjából. A Tisza Párt alelnöke, akivel Magyar Péter összeállt politikusi karrierje érdekében, ügynök és besúgó lehetett. Az újabb fejleményekről Kacsoh Dániel, Pindroch Tamás és Lentulai Krisztián is elmondják véleményüket a Vezércikkben.
Már zajlik Irán és Izrael háborúja + videó

Már zajlik Irán és Izrael háborúja + videó

Az Irán által támogatott Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezet több tucat rakétát lőtt ki izraeli állásokra. Az egyre mérgesedő iráni és izraeli konfliktusról Kovács Tamás, az NKE Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének egyetemi docense beszélt a HírTV stúdiójában. 

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!