2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Sport

Platini felesleges luxusnak tartja a gólbíró-technológiát

Más területeken használná fel a gólvonal-technológiába fektetett eurómilliókat Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség elnöke. A sportvezető szerint felesleges luxus a FIFA által szorgalmazott kezdeményezés.

A FIFA-klubvilágbajnokságon már teszteli a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség azt a két technológiát, amelyek a jövőben a bírók segítségére lehetnének a góloknál adódó kérdések helyes megítélésében. Az UEFA elnöke szerint azonban az újításra nincs semmi szükség. „A gólvonal-technológiára öt év alatt szánt 50 millió eurót én inkább alsóbb szintű fejlesztésekre fordítanám, így a labdarúgás is fejlődhetne. Nem ér meg 50 millió eurót egy olyan technológia, amelynek évente talán egy vagy két vitatott szituációban kell döntenie” – nyilatkozta Michel Platini.

A sportvezető véleménye azért is lehet fontos az ügyben, mert sokan őt tartják a legnagyobb esélyesnek arra, hogy átveszi a nemzetközi szövetség irányítását Sepp Blattertől, aki 2015-ben távozhat a FIFA éléről. A Juventus egykori klasszisa beszélt arról a kezdeményezésről is, miszerint 2020-tól nem országok, hanem városok rendezik meg a labdarúgó-Eb-t.

„Elég egyhangúan döntött az UEFA az ügyben, hogy a 2020-as Európa-bajnokságot ne országok, hanem városok rendezzék – mondta a szervezet elnöke. – Már nem a rajongóknak kell elmenniük a tornára, hanem mi visszük el a futballt a szurkolókhoz, így a jelenleginél jóval több ország láthatja vendégül a labdarúgást. Legutóbb mikor erről beszéltem, még csak ötlet volt, most létrehoztunk egy bizottságot, amelynek az a dolga, hogy kitalálja, hogyan lehetne a legjobban megvalósítani a következő nyolc év alatt.”

Michel Platini pénteken részt vesz azon a tokiói konferencián, amelyen a FIFA végrehajtó bizottsága megvitatja a gólvonal-technológia bevezetésének lehetőségét.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!