2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Sport

Oszaka nyerte a nőknél az Australian Opent

A japán Oszaka Naomi nyerte meg a női egyes küzdelmeit a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon, mivel a szombati döntőben két sima szettben legyőzte az amerikai Jennifer Bradyt.

  • Oszaka nyerte a nőknél az Australian Opent

A 23 éves Oszaka már megízlelhette a sikert a Rod Laver Arenában, amikor a 2019-es fináléban megverte a cseh Petra Kvitovát. Az idén a 24. Grand Slam-címére hajtó Serena Williamset verte az elődöntőben, és mellette szólt az is, hogy az elmúlt öt keménypályás GS-tornából hármat megnyert, illetve hogy eddigi három GS-fináléjában egyszer sem kapott ki.

A két évvel idősebb Brady első GS-döntőjére készült azok után, hogy balszerencséjére szigorú karanténba kényszerült Ausztráliába érkezésekor - mivel fertőzöttel utazott egy repülőgépen -, és két hétig a szobáját sem hagyhatta el. A pennsylvaniai teniszező eddig mindössze egy tornát nyert meg, tavaly Lexingtonban.

Oszaka és Brady korábban háromszor találkozott, az első meccset 2014-ben még az amerikai nyerte, a többi kettőn viszont a japán diadalmaskodott. Legutóbb a tavalyi US Open elődöntőjében csaptak össze, akkor Oszaka 7:6, 3:6, 6:3-mal jutott tovább, majd a New York-i trófeát is bezsebelte.

A szombati csatában - amelyre a koronavírus-járvány miatt csak 7500 nézőt engedtek be - a húsz mérkőzés óta veretlen ázsiai kihasználta a meccs első bréklabdáját (3:1), csakhogy a szintén keményen ütő Brady rögtön visszazárkózott. A következő bréklabda már egyben szettlabda is volt, amellyel Oszaka - aki tavaly a világ legjobban kereső női sportolója volt - élni tudott, így 45 perc alatt játszmaelőnybe került.

A folytatásban az oszakai játékos villámgyorsan 4:0-ra meglépett, majd a WTA-rangsorban 24. Brady - aki egyre többet bizonytalankodott - egy bréket le tudott dolgozni. Az amerikai 2:5-nél még egyszer hozta az adogatását, de ezután az ellenállhatatlan formába lendült japán semmire kiszerválta a meccset, amely 1 óra 17 percig tartott.

A negyedik Grand Slam-diadalát begyűjtő Oszaka pályafutása hetedik serlege, a Daphne Akhurst Trófea mellé 2,75 millió ausztrál dollárt (619 millió forint) kapott. Az ex-világelső hétfőtől második lesz a világranglistán, megelőzve a román Simona Halepet.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Olimpiai kvótát szerzett a magyar válogatott

Olimpiai kvótát szerzett a magyar válogatott

A magyar női kézilabda-válogatott kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárómeccsén 37-28-ra legyőzte Japánt, így hibátlan teljesítménnyel a tabella élén végzett.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!