2024. 02. 27. Kedd Edina napja
Jelenleg a TV-ben:

Szomszédaink a magyarok - Auzstria, Horvátország, Szlovénia

Következik:

Híradó 12:00

Sport

Orbán Viktor: Három emlékezetes mérkőzést szeretnék látni az Európa-bajnokságon

A magyar futball élt, él és élni fog - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Sportnak adott, pénteken megjelent interjúban, amelyben a magyar labdarúgó-válogatott mellett a párizsi olimpiáról, a hazai futballakadémiákról és a lehetséges budapesti ötkarikás játékokról is szó esett.

  • Orbán Viktor: Három emlékezetes mérkőzést szeretnék látni az Európa-bajnokságon

A kormányfő azt mondta, "egy pillanatig sem" kételkedett a magyar futball talpra állásában. "Mégis a futballban követtem el a legnagyobb hibát az elmúlt tíz évben: hatvannégyezres stadiont építettünk kilencvenezres helyett. Kishitűek voltunk, és ez hiba" - jelentette ki, majd hozzátette, a hazai labdarúgást illetően soha nem voltak kétségei, miután "több mint harminc évet húztam le öltözőkben", faluban, kisvárosban, nagyvárosban, fővárosban, nagy klubban és kis klubban egyaránt.

Orbán Viktor szerint "kínban fogant komcsi magyarázkodások", amelyek szerint a magyar labdarúgó-válogatott nem az elmúlt évek hazai sportági fejlesztései miatt jó, sőt, azok ellenére

- tette közzé az MTI a Nemzeti Sport interjúját szemlézve.

"A dolgok egy országban általában együtt mozognak jó vagy rossz irányba. A magyar futball sem attól jó, mert hirtelen jobb lett az akadémiai rendszer, jobbak lettek az edzőink - persze mindenki valamivel jobb, mint volt -, hanem azért, mert az egész ország együtt mozdul valamilyen irányba. Fölfelé indultunk" - fogalmazott a miniszterelnök, és hangsúlyozta, nemcsak a magyar gazdaságra gondol, hanem a kultúrára, a művészetre, a tudományra is.

A kormányfő szerint a magyar futballválogatott nem csak Szoboszlai Dominikról szól, a Liverpoolban légióskodó csapatkapitány mellett is kiemelkedő képességű játékosok vannak az együttesben.

 

"Ő maga persze a legnagyobb klub ajtaját rúgta be, de közben ott van most már a húszéves Kerkez, a legjobb korban lévő Sallai a Bundesligában, aztán Schäfer - a Jóisten segítse őt, hogy egészséges maradjon. Látom azokat az egyéniségeket, akikből a kapitány meg tudja építeni a jövő nagy csapatát" - vélekedett.

Olyan csapatunk van, amelyben nemcsak egy ember tud futballozni, hanem mindenki, és mindenki nagyon jól tud, legfeljebb egy jobban futballozik, mint bárki a világon - mondta Orbán Viktor. Kiemelte, már vannak olyan mérkőzések, amelyeken "komoly európai csapatokat nem azért verünk meg, mert bravúrt hajtunk végre, hanem mert nekünk vannak a jobb játékosaink" - árulta el a Nemzeti Sportnak.

Elárulta, minden évet úgy kezd, hogy január elsején megnézi a legendás 6-3-as magyar sikerrel zárult angolok elleni 1953-as mérkőzést.

Orbán Viktor a jövő nyári Európa bajnokságon "három emlékezetes meccset" szeretne látni a magyar válogatottól.

"Ez egy nyílt csoport. Itt bármi megtörténhet. És az, hogy diadalittasan tovább jutunk, vagy lógó orral kell eljönnünk, egy vagy két mozdulaton is múlhat. Annak a két mozdulatnak mindenképpen jónak kell lennie. Ez egy olyan csoport, amiben istenítélet lesz" - vélekedett.

A párizsi olimpiáról elmondta, egyelőre "aggodalmaskodik", és bár nem szokása, "nyugtalanítja egy érzés", mert nem látja, mit tud a kajak-kenu és az úszás, mert ennek a két szakágnak a teljesítménye döntő befolyással van az olimpiai érmeink számára.

A 2017 februárjában visszavont 2024-es budapesti olimpiai pályázatról szólva a miniszterelnök azt mondta, benne is van rossz érzés és "fáj, amikor tudjuk, hogy valamire képesek lennénk, mégsem vágunk bele". Hangsúlyozta, azt is be kell látni ugyanakkor, hogy "a nemzetnek együtt kell mozognia".

"Mindig vannak olyan emberek, csoportok, akik úgy vannak benne a nemzetben, mint a balsors a Himnuszban. Ez sajnos elkerülhetetlen. A nagyobbik baj inkább az volt, hogy ebben az ügyben Magyarország nem volt elég immunis velük szemben" - jelentette ki az interjú során és hozzátette: ő maga sem állt bele a harcba, mert olimpiát akkor lehet rendezni, "ha a nagy többség úgy érzi, eljött a pillanat".

Nyitókép: Getty Images/Michael Regan

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szakértő: Ekkor lesz érdemes használt autót venni

Szakértő: Ekkor lesz érdemes használt autót venni

A Használtautó.hu statisztikái szerint árcsökkenés jelei mutatkoznak a magyar piacon, így három év után újra a vevők kerülhetnek kedvezőbb helyzetbe. Horváth András azt is elárulta, meddig várjunk a kocsivásárlással.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Súlyosan megégett egy Újpest-szurkoló a derbin

Súlyosan megégett egy Újpest-szurkoló a derbin

A Ferencváros kiütéses győzelmet aratott az Újpest vendégeként a labdarúgó az OTP Bank Liga 22. fordulójának rangadóján. A 294. derbit az FTC 5-0-ra nyerte meg. Az ősi riválisok szurkolótáborai kitettek magukért, a játékvezetőnek többször meg kellett szakítania a meccset a pályát elborító füst miatt. A Mandiner beszámolója szerint a pirotechnika azonban áldozattal járt.
Ezüstérmes a magyar socca válogatott a Copa Americán + videó

Ezüstérmes a magyar socca válogatott a Copa Americán + videó

A magyar válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a házigazdától a Mexikóban megrendezett Socca Copa America döntőjében, így a második helyen zárta a tornát - tájékoztatott a Socca Hungary Facebook-oldala. A gólkirályi címet Vörös-Torma Martin hódította el.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!