2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Híradó 15:00

Sport

Novák Katalin indul a Budapest Maratonon

Novák Katalin köztársasági elnök is az indulók között lesz a szombaton és vasárnap sorra kerülő 38. Spar Budapest Maraton fesztiválon.

  • Novák Katalin indul a Budapest Maratonon

A szervező BSI pénteki tájékoztatása szerint Novák Katalin nagynénjét kíséri el az eseményre. A 70 éves Gergely Edit élete 41., egyben utolsó maratonját futja majd. Budapesten kezdte, bejárta a fél világot és most Budapesten fejezi be a maratoni pályafutását. Gergely Edit a köztársasági elnök nagynénje, aki megszerettette vele a futást - áll a közleményben.

Novák Katalin - aki maga is teljesítette már a Budapest Maratont - most egy négyfős családi stafétában, az édesanyjával és két unokahúgával együtt segíti a búcsúfutást. "Az elnök az utolsó, 12 kilométer közös teljesítésével hálálja meg azt a példamutatást, aminek köszönhetően maga is aktív, sportos, mozgással teli életet tud élni" - írta a BSI.

A legidősebb férfi maratonista a 79 éves csongrádi Kiss Ferenc, a legidősebb női maratonista pedig a 75 éves szlovák Eva Seidlova lesz vasárnap. Az összes táv legidősebb futójaként a kisújszállási 87 éves Fehér Károly indul, aki a négyfős maratonstafétában fut 10 km-t. A legidősebb résztvevő ugyanakkor a gödöllői gyalogló, a 88 éves Sztarenszky Tiborné lesz.

A Budapest Maraton fesztiválra 22 100 futó érkezik 96 országból és 945 hazai településről.

A szervezők több mint 80 ezer liter vízzel, 3600 liter izotóniás itallal, 600 liter Pepsi Colával, 150 kilogramm szőlőcukorral és 23 000 darab banánnal készülnek az eseményre.

Az ELTE Lágymányosi Campusánál kialakított versenyközpontjában szombaton 8 órakor kezdődik a program, a maraton vasárnap 9 órakor rajtol.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!