2024. 10. 23. Szerda Gyöngyi napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális extra

Következik:

Komment 06:00

Sport

Leclerc nyerte a Ferrari hazai versenyét

Charles Leclerc, a hazai közönség előtt szereplő Ferrari monacói versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában.

  • Leclerc nyerte a Ferrari hazai versenyét

A 26 éves pilótának ez az idei második és pályafutása hetedik futamgyőzelme, Monzában 2019 után másodszor diadalmaskodott.

Leclerc mögött Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője ért célba másodikként, míg a harmadik helyen a pole pozícióból rajtoló Lando Norris, a McLaren brit pilótája végzett. A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull vb-pontversenyt vezető holland pilótája csak hatodik lett.

Közvetlenül a rajt után Norris az élen tudott maradni, ám a következő lehetőségnél a mellőle rajtoló Piastri megelőzte. A brit ráadásul a csata közben hibázott, autója megcsúszott, ezt kihasználva Leclerc is lehagyta őt. A harmadik helyről induló George Russell (Mercedes) az első kanyar féktávját elrontotta, több pozíciót is veszített, miközben a hetedik kockából startoló Verstappen az első kör végéig hatodiknak jött fel.

A 15. körben a McLaren kerékcserére hívta Norrist, aki nagy igyekezetében a boxutca bejáratánál rosszul fékezett és egy reklámtáblát is eltalált az autójával. Két körrel később Piastri és Leclerc is friss abroncsokat kapott, utóbbi pedig csak Norris mögé tért vissza a pályára.

Féltávhoz közeledve Piastri előnye majdnem két másodperc volt csapattársával szemben, akit csaknem ugyanekkora lemaradással követett Leclerc. Ekkor a másik Ferrarit vezető Carlos Sainz Jr. volt a negyedik, Lewis Hamilton (Mercedes) az ötödik, Verstappen pedig a hatodik.

Norris a 30. kör után - a gumik rosszabbodó állapota miatt - kifejezetten lassú köridőket tudott csak futni, Leclerc utol is érte, de mielőtt előzéssel próbálkozott volna, a brit versenyzőt újabb kerékcserére hívta a McLaren. Piastri az élről a 39. körben hajtott a boxba és kapott friss abroncsokat, így a vezetést Leclerc vette át, mögötte pedig csapattársa, Sainz száguldott.

Innentől kezdve az volt a kérdés, hogy a két Ferrari végigcsinálja-e a versenyt újabb kerékcsere nélkül, rövidesen pedig Sainzra hárult az a feladat, hogy amennyire csak tudja, feltartsa a mögötte érkező két McLaren-versenyzőt. Piastrit nagyjából másfél körig tudta maga mögött tartani a 30. születésnapját épp ezen a napon ünneplő spanyol, Norris pedig szintén könnyedén hagyta le a Ferrarit. A hajrában viszont Leclerc tökéletesen kihasználta az egy kerékcserés stratégia kínálta esélyt, és nagyszerű teljesítményt nyújtva, megérdemelten győzött.

A Ferrarinak története során ez volt a 20. sikere a hazai nagydíján.

A világbajnoki idény két hét múlva, az Azeri Nagydíjjal folytatódik Bakuban.

Fotó: MTI/AP/Luca Bruno

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Póta Georgina: Addig folytatom, ameddig jólesik

Póta Georgina: Addig folytatom, ameddig jólesik

Összességében pozitívnak értékeli a szereplését a múlt heti egyéni asztalitenisz Európa-bajnokságon Póta Georgina, aki a további sportpályafutását illetően nem tervez nagyon előre, addig játszik, amíg jólesik neki.
Profi bokszolóként folytathatja pályafutását Helif

Profi bokszolóként folytathatja pályafutását Helif

A párizsi olimpián Hámori Lucát legyőző és súlycsoportjában aranyérmes, vitatott nemiségű Iman Helifnek sok ajánlata van, és az An-Nahar című arab nyelvű napilap értesülése szerint rövidesen a profi bokszban folytatja pályafutását.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!