2024. 06. 20. Csütörtök Rafael napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:05

Sport

Kikapott a magyar válogatott Svájcban

A magyar női labdarúgó-válogatott szoros mérkőzésen 2-1-re kikapott pénteken a svájci csapattól Bielben az Európa-bajnoki selejtező B ligájának 3. fordulójában.

  • Kikapott a magyar válogatott Svájcban

A hűvös, esős időben rendezett mérkőzésen bátran kezdett a magyar csapat, volt két kaput eltaláló lövése is, de egy bal oldali támadás, szép passzolgatás után a hazaiak szereztek vezetést a félidő közepén, majd ez után is már ők játszottak veszélyesebben.

Az 57. percben összejött az egyenlítés, Csiszár passza után Zeller Dóra talált a hazaiak kapujába, de a svájciak egy könnyen befújt tizenegyesből három perccel később visszavették a vezetést, és aztán már kézben tartották a mérkőzést, bár jobb helyzetkihasználással összejöhetett volna a magyar pontszerzés.

A magyarok az első fordulóban 1-1-es döntetlent játszottak az azeriekkel Szegeden, majd Törökországban 2-1-es vereséget szenvedtek, így egy döntetlennel és két vereséggel, egy ponttal a harmadik helyen állnak a kvartettjükben.

A válogatott legközelebb kedden az Új Hidegkuti Nándor Stadionban újra Svájc ellen lép pályára, amely százszázalékosan vezeti a csoportot.

Mivel a B ligában szerepel a magyar csapat, a négyeséből nem tud közvetlenül kijutni a kontinensviadalra. A júliusig tartó csoportküzdelmek után a négy csoportgyőztes és a két legjobb második keresztbe játszik ugyanezen liga két rosszabb másodikjával és négy harmadikjával. A továbbjutókra még egy párharc vár - immár a részvételért.

Női Eb-selejtező, B divízió, 1. csoport, 3. forduló:

Svájc-Magyarország 2-1 (1-0)

----------------------------

gól: Lehmann (27.), Bachmann (60., 11-esből), illetve Zeller (57.)

A csoport másik eredménye:

Törökország-Azerbajdzsán 1-0 (1-0)

Az állás: 1. Svájc 9 pont, 2. Törökország 6, 3. Magyarország 1 (3-5), 4. Azerbajdzsán 1 (1-6)

Fotó: A svájci Alisha Lehmann (b) gólt lő Németh Diána (k) és a svájci Smilla Vallotto mellett a női labdarúgó Európa-bajnoki selejtező B ligájának 3. fordulójában, az 1. csoportban játszott Svájc-Magyarország mérkőzésen a svájci Bielben 2024. május 31-én. MTI/AP/Keystone/Alessandro Della Valle

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Orbán szerint a németek messze juthatnak

Orbán szerint a németek messze juthatnak

Willi Orbán, a magyar labdarúgó-válogatott védője szerint a német csapat "nagyon erős", ezt megmutatta a szerdai, magyarok elleni 2-0-ás győzelem is az Európa-bajnokságon.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!