2024. 10. 13. Vasárnap Kálmán, Ede napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Csörte 20:25

Sport

Jan Ullrich: Ha fel akarsz érni a csúcsra, doppingolnod kell

Első alkalommal beszélt részletesen az 1990-es és a 2000-es években a kerékpársportot átható doppingolásról a Stern magazinnak adott interjúban Jan Ullrich, aki 1997-ben az első és máig egyetlen német győztese lett a Tour de France országúti körversenynek - tette közzé az MTI.

  • Jan Ullrich: Ha fel akarsz érni a csúcsra, doppingolnod kell

A jelenleg 49 éves egykori bringás a hétfőn megjelent interjúban merült el részleteiben a sportágat átható teljesítménynövelő csalásokról, azonban azt továbbra sem ismerte el, hogy ő maga tiltott szerekhez nyúlt volna.

"Nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy széles körben elterjedt a tiltott szerek használata. Azt mondták, jó vagy, óriási tehetség, és nagy odaadással edzel, így minden megvan benned, ami a sikerhez kell.

De ha fel akarsz kerülni a csúcsra, akkor részt kell venned ebben"

"Abban az időben az volt az általánosan elterjedt nézet, hogy segítség nélkül olyan feladat eredményt elérni a profi kerékpársportban, mint egy késsel részt venni egy pisztolypárbajban" - mondta Ullrich, aki szerint akkoriban versenyzőként teljesen normálisnak érezték a történteket.

"Az alapelv a következő volt: ha nem csinálod, akkor hogyan akarsz túlélni egy versenyt? Abban az esetben úgy tekersz a mezőnyben, hogy tisztában vagy vele, te vagy az egyik azok közül, akik nem szedtek be semmit, éppen ezért semmi esélyed nincs a többiek ellen" - emlékezett vissza a sportág fekete időszakára.

Jan Ullrich szerződését 2006-ban az akkori csapata, a T-Mobile felbontotta, miután a német versenyző nem tudta magát hitelt érdemlően tisztázni az őt ért doppingvádak alól. A bringást azzal is vádolták, hogy ügyfele volt a doppingdoktornak is nevezett spanyol orvosnak, Eufemiano Fuentesnek. Ennek nyomán 2012-ben a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) két évre eltiltotta.

A 2006-os és az utána következő évben Ullrich nem nyilatkozott a doppingügyekben, akkor úgy fogalmazott, nem akar "áruló" lenni. A 2007-es évben nyomozást indítottak ellene.

"Az ügyvédeim azt tanácsolták, hogy maradjak csendben. Követtem az utasításaikat, de hosszú ideig szenvedtem a következményektől" - ismerte el most a német kerékpáros, aki 2007 februárjában vonult vissza, 2013-ban pedig elismerte, hogy átesett Fuentes kezelésein.

Ullrich az 1997-es Tour de France-diadala mellett 1999-ben megnyerte a Vuelta a Espanát is, 2000-ben pedig olimpiai bajnok lett mezőnyversenyben, míg időfutamban kétszeres világbajnok volt.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!