2024. 09. 10. Kedd Nikolett, Hunor napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Komment 17:50

Sport

Fürjes Balázs: A magyar csapat helytállt egy nehéz versenyben

Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) magyar tagja szerint a párizsi olimpián szerepelt magyar csapat - amely hat arannyal, hét ezüsttel és hat bronzzal a 14. helyen zárt az éremtáblázaton - helytállt egy nehéz versenyben; ugyanakkor kicsit szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy egy budapesti olimpia ügyében lenne-e összefogás.

  • Fürjes Balázs: A magyar csapat helytállt egy nehéz versenyben

Az M1 aktuális csatornának Fürjes a játékok zárónapján azt mondta, hogy hálával tartoznak az olimpiai csapatnak, és köszönik a teljesítményt, ezenkívül a szurkolóknak is, mert minden magyar érdekeltségű versenyen rengetegen voltak kinn.

Hangsúlyozta: a magyar olimpiai családnak és a sportszövetségeknek utólag majd értékelniük kell a szereplést, miben lehet még javulni, mert például kajak-kenuban, vízilabdában vagy birkózásban nem jöttek a korábban megszokott aranyak, de voltak meglepetésérmek is, például tekvondóban. Hozzátette:

voltak nagyon szép magyar pillanatok, és néha lehetett bosszankodni is.

Szóba került, hogy a párizsi olimpián voltak vitatott események is. Fürjes Balázs jelezte: a megnyitó lehetőség volt a rendező franciák számára, hogy bemutatkozzanak a világnak, ugyanakkor egy ilyen ünnepség nem lehet bántó, és a kölcsönös tisztelet alapértéknek számít.

A magyar NOB-tag azt mondta:

kezdeményezni fogja, hogy felülvizsgálják a női esélyegyenlőségre vonatkozó szabályokat, és ne fordulhasson elő, hogy férfiakra jellemző kromoszómájú sportolók női mezőnyben szerepelnek, mint ahogy történt ez a női ökölvívótornán.

Ebben a munkában az olimpiai bajnok bokszoló, Kovács István fogja segíteni, aki korábban a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség főtitkára is volt, viszont a párizsi játékokon nem a nemzetközi szövetség, hanem a NOB szervezte a bokszviadalt.

Fürjes a pozitívumok között kiemelte, hogy a sportolók számára remek edzés- és versenyhelyszínek álltak rendelkezésre. Mindenhol telt ház volt,

több mint 9 millió jegyet adtak el a szervezők, a nagyvilágban 3 milliárd néző követte nyomon a viadalokat, a város pedig olimpiai lázban égett.

A magyar NOB-tag kitért arra, hogy - látva az elmúlt hét-nyolc évben a magyarországi nagy eseményeket, világbajnokságokat, Európa-bajnokságokat, világkupákat - Magyarországon meg tudnának rendezni egy a párizsihoz hasonló olimpiát.

"Óriási erőfeszítés lenne, de a legfontosabb, hogy kell hozzá egy összefogás, és ezért vagyok egy kicsit szkeptikus" - fogalmazott Fürjes.

Azt mondta:

nem látja még azt a helyzetet, ahol a Magyar Olimpiai Bizottság, a főpolgármester, a Fővárosi Közgyűlés, a politikai jobb- és baloldal, a kormányzat, az egész nemzet teljes egyetértésben lehetne.

Hozzátette: ha össze tudnának kapaszkodni, és félretennék a vitákat ebben az ügyben, születne egy egység, akkor eséllyel lehetne nekirugaszkodni a legközelebbi európai rendezésű olimpiának, hogy az ország házigazda lehessen.

Szerinte csak akkor lehet erről álmodni, gondolkodni, ha az ország egységesen tud odaállni az ügy mellé.

Fürjes Balázsnak ez az első olimpiája NOB-tagként, így számára a legnagyobb élmény az volt, amikor először adhatott át aranyérmet magyar sportolónak; ezt az úszó Kós Hubert nyakába akaszthatta. Megjegyezte: sosem fogja elfelejteni a pillanatot.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Radar – Hazaérkeztek paralimpikonjaink  + videó

Radar – Hazaérkeztek paralimpikonjaink + videó

Vasárnap este kialudt a láng Párizsban, ezzel véget ért a XVII. paralimpia, a mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseménye. Ott jártunk a magyar paralimpiai csapat ünnepélyes fogadásán.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!